2017. 01. 21. Ez a dátum számomra egy felejthetetlen dátum marad.
Hajnali öt óra. A héten már másodszor kelek jóval korábban a megszokottnál. És az időjárás most sem fogadott a kegyeibe. Mivel az egész január kőkemény telet rakott a nyakunkba, miért ma lenne kegyes, nem?
Lefőztem egy nagy adag teát, még egyszer ellenőriztem mindent indulás előtt, és vettem magamhoz kellő kp-t is! (nem lesz még egy olyan, mint a kunmadarasi startnál!)
Úti-célom a Keleti pályaudvar volt, onnan pedig Pilisszentiván.
A település a Pilis és a Budai-hegység között helyezkedik el. Igazi Mekka a túrázni vágyó embereknek! Hatalmas erdős és hegyes területek, és fokozottan védett tájvédelmi körzetek tarkítják! A világon csak itt fordul elő ugyanis a pilisszentiváni len, pilisi len alias dolomitlakó len!
Ahhoz, hogy pontos képet kapjatok arról, hogy mit kerestem én ott, meg kell válaszolnom jó pár más kérdést is.
A legfontosabb talán az, hogy miért került a Magyar Kések látóterébe a „Minden ami Bushcraft” mozgalom. Mert az „MaB” rövidítés ezt takarja…
És tagadhatatlan tény, hogy a két intézmény (MK és MaB) közelít egymás felé…..
Számunkra a Youtube csatorna egy nagyon fontos alkotóelem. Hiszen a kapott termékeket itt tudjuk nektek valós környezetükben bemutatni, illetve a tömeges emailbombákat itt tudom a legegyszerűbben megválaszolni.
Nos, ahogy a csatorna halad szépen felfele az ismertség rögös és kanyargós útján, úgy szaporodnak a videók is……meg a kérdések meg a kérések…
Mivel a bemutató és teszt videók száma is szépen emelkedik kiemelném az egyik legsűrűbb kérdéscsoportot. A videóinkban:
- miért nem gyújtunk soha tüzet
- miért nem nyúzunk meg soha egy nyulat vagy semmit (tényleg. komolyan)
- miért nem építünk semmi menedéket
- miért nem vadászunk raptorokra
- miért nem eszünk zsenge gyökereket, gyönge szekereket
- milyen szikravetőt használok (bár nem gyújtok soha tüzet, emlékeztek?)
- hol találhatók ehető gombák
Nos, bár nem szeretném magamra ölteni Tamás bátya szerepét, és nem tisztem mindenki felett gondoskodni, az utolsó kérdéskörre a válaszom ez. Ehető gombát a közértek és a zöldséges standok polcain találhattok! A gombászás nem egy autodidakta tudomány. Sokáig kell tanulni. (Eme kijelentésem természetesen csak azokra vonatkozik, akik mindenféle tanulás nélkül bele akarnak csapni a gombászás világába.)
De a képlet adott volt a számomra. A Bushcraft, mint fogalom, jelen van Magyarországon. És egyre erősödik. Tehát a feladat is adott volt a számomra, nem hagyhatom az embereket érdemi válaszok nélkül. Az nem a Magyar Kések stílusa.
Tehát foglalkozzunk egy kicsit a Bushcraft jelenséggel.
Mielőtt definiálhatnánk a fogalmat, beszéljünk egy pár szót az ismertség egyik nagy rákfenéjéről!
Ez pedig az egyre szélesebb körrel hozadékként érkező felhígulási folyamat!
Ez a folyamat kéz a kézben jár magával az emberi fajjal. Ezt nem lehet kikerülni. Ebben az esetben is az történt, hogy a nálunk alapjában véve ismeretlen tevékenység futótűzként kezdett terjedni. Az embereknek megtetszett a bushcraft! És ez jó dolog!
Viszont elindult a téma fellazulása is. Ami annyit takar, hogy hála a legnevesebb videó megosztó portálnak, sok önjelölt „bushcraft oktató” és „túlélő mester” kezdte el terjeszteni az áhított tudást. És a bushcraft, mint fogalom egyre több és szerte ágazóbb lett.
Az egyik véglet az lett, hogy sokan azt gondolják, amikor a kert végében egy frissen szerzett késsel szétcsapdosnak egy szerencsétlen cserjét, majd meggyújtják, ez a Bushcraft!
A másik véglet, hogy valós tudást és tapasztalatot szerzett emberek különböző mozgalmakba, szervezetekbe tömörülnek, és tudásukat folyamatosan fejlesztik.
Gondolom nem kell ecsetelnem, melyik a követendő út, ha tanulni akartok…..
Tehát a képlet adott! Van egy állandóan növekvő létszám, aki szeretne ezzel az életformával foglalkozni, és van jópár olyan csoport, aki szívesen megosztja a megtanult tapasztalatokat.
Nekünk nincs más dolgunk, mint abban segédkezni, hogy ezeket az embereket összehozzuk.
Nos, innen jött az ötlet, hogy az MaB mozgalommal szorosabbra kéne fonni az együttműködést!
És miért pont velük? A gyakorlati és elméleti tudásukhoz kétség sem fért. Vezetője, Mihályi Gábor rendkívül sokat foglalkozik a mozgalom építésével. Maga az MaB pedig egy nyugodt és szervezetten működő egész „lény”. Természetesen vannak még mások is, akik profin űzik ezt az elfoglaltságot. Itt van mindjárt Schnitzer Miklós is, egy nagyon közvetlen és humoros srác, valós tudással. De a legfőbb ok, az az oktatás, amit az MaB professzionálisan old meg.
Tehát mi is a Bushcraft? Íme a válasz Mihályi Gábor szavaival:
„A Bushcraft egy külföldi (ausztrál) kifejezés a természettel való együttélésre. A bushcraft kifejezés honosíthatatlan, de a tevékenység nem. Minden tájegységnek, éghajlatnak megvan a maga sajátossága. Bushcraftolni ugyanúgy lehet a tajgán, mint az esőerdőben vagy a sivatagban, akár a hazai erdőkben is. A dolog kulcsa, hogy ismerjük az adott környezetben rejlő lehetőségeket és találékonyságunkat, ismereteinket fejlesztve, olyan közeget hozzunk létre, melyben kényelmesen, akár életvitel szerűen is tudjunk a természetben élni.
A kulcsszó Élni! Akik bushcraftoznak, nem akarnak túlélni semmit. Nem készülünk fel az armageddonra. Kedvtelésből gyakoroljuk az ősi technikákat (pl.: tűzgyújtás, vízszerzés, menedéképítés, vadászat) és kombináljuk modern felszerelésekkel. Kétségtelen, hogy ez a fajta ismeret és tapasztalat egy esetleges túlélőszituációban jól jöhet, de nem ez a cél.”
Ezt saját nyelvezetemben én úgy értelemezem, hogy egy olyan természetközeli tevékenység, ami megtanít minket élni a természetben. Szimbiózisban, egyensúlyban. Ami egy csodálatos elfoglaltság!
De a kívülállók szemében az ilyen mozgalmak nagyon bensőségesek, zártak és zárkózottak. És az ilyen közegbe nagyon nehéz beilleszkedni. A legtöbben számítanak az elutasító viselkedésre, a tartózkodó magatartásra.
Ez volt az igazi apropója, hogy a mostani nyílt napra bejelentkeztem!
Elismerem, nagyon körülményes és hosszú bevezető volt, de csak így lesz értelme annak az élménybeszámolónak, ami most következik!
Mert én sem vagyok bushcrafter! Lelkes természetjáró vagyok! Imádom a civilizálatlan vad vidékeket, és el is boldogulok benne, de bushcrafter nem vagyok. Tehát most én leszek kedves kívülállók, a szemetek és fületek! Kémkedek nektek, és jelentek rendesen!
Tehát január 21 hajnali öt óra!
Előzetesen már egyeztettem egy sráccal (Adonyi Petivel), hogy a Keleti parkolójában felvesz. Az ö partyautója hamar megtelt hála a Facebooknak. Pompás, utazhatok összezárva 3 vadidegen emberrel, akik nagyon jól ismerik egymást, plusz egy gyermekkel. Kezdtem érezni magamon azt a jellegzetes szorongást, amit a törpék éreznek a magaspiszoároknál….
Aztán az is a fejembe ötlött, honnan ismerem majd meg őket? Mert a Facén bejelöltük egymást az ok. De élőben még senkivel sem találkoztam.
Az azonos beállítottságú egyedek vonzzák egymás társaságát. Ez mindig működik. Miközben lelkesen fürkésztem a parkoló autókat odalépett hozzám egy bushcrafter! Hogy milyen egy bushcrafter? Honnan tudom, hogy bushcrafter? Nos, elég egyértelmű, amikor meglátsz egyet. Az elmaradhatatlan pamut sapi, a sál, a jellegzetes színű és fazonú ruházat, az elmaradhatatlan hátizsák megspékelve-felextrázva minden városi sétához alkalmatlan eszközökkel.
Glász Sándor volt a bushcrafter. Alig néhány pillanat múlva csatlakozott hozzánk Tomcsányi Balázs is. Természetesen nem ikrek, de az öltözékük ezt sugallta. (Srácok ne sértődjetek meg, de egy avatatlan szemével néztelek titeket)
Balázs a felszerelést még megtoldotta egy hálózsákkal is. (mert igen, kint is lehetett aludni)
A beszélgetés fonalát olyan gyorsan vettem fel velük, mintha ezer éve ismerném őket! Nekem ez nagyon de nagyon kellemes meglepetés volt! Barátságos, nyitott és érdeklődő emberekkel fogok együtt utazni! Megjött Peti is. Rajta – szentségtörés – nem katonai zöld túrakabát volt, hanem egy hamisítatlan Lumberjack stílusú ingkabát. Minden cuccot bepasszíroztunk az autóba, és elindultunk végső úti-célunk felé. A beszélgetés folyamatosan zajlott az utastérben. Én nagyon megszoktam, hogy figyelek az apró jelekre, amikből tanulnom kellene, ezért mindig van bennem egy olyan védelmi mechanizmus, ami a megfelelő távolságtartásban jelentkezik. Na itt erre nem volt szükség! Egyszer sem történt olyan téma kitaglalása, amiből én kimaradnék. Pedig a társaság többi tagjának biztos van közös emléke, élménye rendesen. De ügyeltek arra, hogy engem ne tegyenek parkoló pályára! Ez pedig hölgyeim és uraim, az intelligencia magasiskolája számomra.
Végig tagja voltam a társaságnak, pedig nem is ismertek! Ez így jó lesz….
A találkozóhelyen szép sorban jöttek a résztvevők, gyűltek a bushcrafterek! Kialakultak a kisebb csoportok, és csattantak a kézfogások. Mivel jóformán senkit nem ismertem, hol ide, hol oda csapódtam. A fogadtatás mindenhol hasonló volt. Azt kapásból levettem, ez egy nagyon kellemes közeg.
Egy kis plusz. Mindenki jól érthetően köszönt nekem. Kézfogás, bemutatkozás. Olykor elém kerültek az elmaradhatatlan szíverősítős flaskák is, önzetlenül kínáltak a házi-belsőégésű üzemanyagokkal! Na szóval a plusz! Már nagyon sokszor tapasztaltam, ha túrázol egy erdőben, hegyen, bárhol, a teljesen ismeretlen emberek is köszönnek neked! Nem, nem az orruk alatt dörmögnek valamit! Hangos szia vagy jó napot a módi. Egyesek szerint ez azért van, mert az ember ahogy kikerül a megszokott komfortzónájából, szociálisan érzékenyebb lesz a saját fajtársaival szemben. Örülünk, ha találkozunk valakivel. Érdekes, hogy a mindennapokban ez sajnos messze nem így van……
Közben megérkezett házigazdánk is, Mihályi Gabi személyesen. Az elmaradhatatlan terepjáróval. Mindenkivel bensőséges kézfogás, és mosoly - mosoly hátán. Gabi olyan volt, mint a csoport pásztora. Ahogy volt lehetősége engem is megtalált. Kerek mosollyal az arcán jattolt nekem és meglapolgatta a vállam. Váltottunk egy pár szót, majd gyorsan felvázolta az útvonalat. Csak 5 perces séta a tábor. Sanyiék biztattak, hogy nyugodjak meg, Gabi is a mágikus 5 perc kórban szenved. Ez azt jelenti, hogy nála minden becsült távolság 5 perc! Lehet valóban annyi, de lehet „kicsivel” több is….
Nos, az út valóban csak öt perc volt. Amit megmondok őszintén kicsit sajnáltam is. Mivel a táj meseszép volt! A tél legszebb arca tárult elénk. Bár a hideg súrolta a kellemetlen szintet, mégsem bántuk, hogy eljöttünk. Számomra az erdő, különösen a fenyvesek, mindig szívszorítóan szép látvány.
A táborhely „lakhatóvá tétele” azonnal elkezdődött. Minden nem és korosztály lelkesen jégmentesítette a padokat és asztalokat. Nők és gyerekek is. Baltákkal és ásókkal.
Igen, itt a gyerekek is bátran nyúltak ezekhez az eszközökhöz. És itt nem beszélhetünk felelőtlenségről. A szülők gondos tekintete végig rajtuk volt, és ha nem, akkor ott voltak a többiek! Nekem nagyon újszerű volt azt látni, hogy az egész csoport egy nagy valamiként mozgott cselekedett és szórakozott.
Volt egy pillanat, ami szerintem örökre belém égett! Gabi tartogatott számunkra egy meglepetést. Hozott magával „házi” proteinszeletet! Mivel a testépítés és fitnesz majd két évtizedig szerves része volt az életemnek, azonnal ugrottam a protein hívó szavára. Gabi mindenkinek tört egy megfelelő darabot. Én is sorra kerültem. A hangulat heve, és a mohóság megtette a hatását. Azonnal a számba tömtem mindet. Elismerően bólintottam a többiek felé. Ez jó! Gabi pedig ártatlan mosollyal az arcán közölte az összetevőket.
Kis csoki meg lisztkukac, valamint buffalo féreg, no meg egy kis……..
Hohohohoóóóóó……. Álljunk meg egy kicsit! Mi a mi? Reménykedtem, hogy ez csak amolyan szivatásos dolog, tudjátok, „beszopatjuk a kopaszt” móka. De vezetőnk őszinte kisfiús mosolya azt sugallta, hogy ebben nincs semmi kivetnivaló. Féreg müzli. A többi „alany” viselkedése aztán biztossá tette a számomra, itt szó sincs kopasz avatásról. Mindenki csócsálta, ízlelgette a fenséges rovar nasit. Ezekben a pillanatokban határozottan melegem volt. Viszont, ha már a számban van……
Meg kell valljam, a tudatlanság állapotában jobban ízlett, de miután felvilágosítottak, akkor sem volt rossz íze! Igazából a rovarokat nem éreztem. Csak a csoki darabokat. (Gabi nyugtass meg, azok legalább csoki darabok voltak, ugye) Arról, hogy mi volt ennek a kóstolónak a valódi célja később többet megtudhattok.
Ezek után lett tűz is. A kijelölt helyen természetesen. Innentől azonban az esemény leírása átmegy majd kaotikába, mert nem egy konkrét személyt követtem, hanem ahova a szél fújt. És a kronológiai sorrendet sem biztos, hogy tudom tartani. Emlékszek én sok mindenre, csak hát az emlékek olyan intenzíven pogóznak a kobakomban, hogy nem tudom őket rendszerezni.
Hol is kezdjem. Megismertem a Torda családot. Ők ebben a közösségben a „Robinson family”. Apu, anyu, gyerekek. És mind odavannak a szabadban való programokért. Nagyon pozitív látvány a ma szinte csak digitális örömöket hajszoló gyerekekkel szemben! Szemügyre vehettem egy paracord karkötőt is, melyet természetesen ők készítettek. Azon túl, hogy a karkötő eszméletlen jól nézett ki, 40(!) méter paracord zsinórból készült. Tapintása ennek ellenére meglepően puha, komfortos volt.
Menetrend szerint összefutottam a Kiss Máté - Murár Gábor párossal! Tudjátok Kiss Máté nyerte a Palcsesz Imi féle Zizengőt anno. Azóta minden, de tényleg minden rendezvényen összefutok velük. Nagyon lelkes és barátságos bushcraft páros! Most is nyomtak egy laza túrát, majd egy jót beszélgettünk. Megmutatták legújabb Kovács Miklós szerzeményüket, egy meseszép Hiker kést! És ez a páros nem a dolgozószoba asztalára veszi dísznek a késeit. Rögtön be is fogták. Elmondásuk szerint roppant jól teljesített, amit én – tapogatva a Hikert – el is hiszek.
Viszonoztam én is a szép gesztust, és odaadtam nekik tapogatni a saját „gyermekem”, egy Szántó Szabolcs Bölényt! Elismerő szavakat kapott a kis cukorfalat! Különösen a kaparóéle aratott sikert!
Egyébként itt szembesültem az örök nagy kérdés gyakorlati boncolgatásával is. Balta vs nagy kés.
Nos, a tapasztalt bushcrafterek egyértelműen balta pártiak. És ezt alátámasztva szinte mindent meg is csinálnak baltával. Be kell ismernem, bár én nagy kés párti vagyok, a balta jóval több energiát spórol nekünk a szabadban. Tehát a legéletszerűbb kombó a balta – fűrész – kés összeállítás.
…..de akkor hol marad a móka!!!...........(hajrá nagy kés. hajrá nagy kés!!!)………
Ezután különösebb motiváció nélküli faragási hisztéria lett úrrá a lelkes résztvevőkön. Ugyanis talán Kisu B. Rozsi (tündéri fazon, innen is csókoltatom) talált valami csoda fát, amit a csapat egy része azonnal feldolgozott. Ki-ki a maga darabját kezdte el faragni. Készültek a jellegzetes fakanalak. Nagyon jó volt nézni. Legközelebb kérek segítséget és magam is belefogok egybe.
Eközben egy másik úriember egy elágazó agát kezdett akkurátusan kötözgetni. Megkérdeztem, hogy ez mi lesz. Kenyérpirító. Később működés közben is láttam. Működött. A leleményesség szerintem az egyik fő hozzávalója ennek az elfoglaltságnak.
Eközben a tűz otthont adott egy vérbeli sütődiszkosz találkozónak. Ez a sütő eszköz rendkívül egyszerű, de nagyszerű eszköz. Voltaképp egy kovácsolt vaskapszula, zárható kivitelben. A belevaló finomságok akár parázson, akár tűzön, ízletesen elkészülnek bennük. Ahogy észrevettem, ez is szent tárgy a bushcrafterek körében.
De a tűz körül sok más jellegzetes eszköz is helyet kapott:
Természetesen egy ilyen rendezvényen nem mehetünk el a tollaság készítés mellett. Azt már láttam képekről, hogy Glász Sanyi ennek mestere. Tollaságai műalkotások. Adta magát. hogy meg is örökítsek egy ilyen remekmű készítést. Szerintem a videón láthatjátok, tényleg elképesztő. De tessék kérem megnyugodni, senkit nem vetnek tűzre, ha a tollaságatok nem kiállítási darab.
Elsettenkedtem a kijelölt hálóhelyeket is megnézni. Ez itt kérem már a keményvonalas bushcraft rész lesz. Legalábbis este.
Majd következett az interjú vendéglátómmal, Mihályi Gáborral.
Gabiban meglátásaim szerint minden megvan ahhoz, hogy egy ilyen csoportot profin tudjon vezetni. Rendkívül kommunikatív, és remek pedagógiai érzékkel van megáldva. Ezen rendezvényt is profin szervezte le. Egyeztetett a hatóságokkal, biztosított autót és megfelelő elsősegély felszerelést az esetleges balesetek kezelésére.
Azt is megtudtuk, hogy alapvetően nem ilyen rendezvényekre van beállva az MaB. Fő erősségük a tematikus oktatás, az embert próbálóbb bushcraft túrák. Ezek a túrák jóval limitáltabb létszámmal indulnak (kb. 10 fő/alkalom), mivel az oktatás egy bizonyos emberszám felett már nem kivitelezhető.
Végezetül körbejártam, akit tudtam, hogy megkérdezzem, ki-mit szeret ebben az elfoglaltságban. A válaszok zömmel hasonlóak voltak. A természet szeretete, a vadon hívó szava, egy olyan időtöltés, ami a lehető legtávolabb esik az átlag mindennapoktól. Egy időtlen és vonzó életforma folyamatos tanulása és művelése.
Ami engem illet, teljesen magába szippantott ez a dolog. Persze. A természet szeretete, és az iránta érzett alázat és tisztelet már megvolt bennem. De bármilyen furcsa, szerintem bennetek is megvan. Mindenkiben! Amikor kikapcsolódunk, sokszor nem a természetet választjuk. Egy jó mozi, vagy egy plázaséta. De ezeknek a programoknak az élményértéke legtöbbször egy-két nap alatt megfakul. Mivel a mindennapjainkat is ebben a közegben éljük. Ám mikor egy ilyen, vagy esetleg keményebb erdei kalandon túl vagyunk, azt nagyon sokáig nem felejtjük el.
Srácok ez a fogódzkodó. Merjetek nyitni az MaB felé. Annyira családias, és jó hangulatú összejövetel volt! Tényleg. Egy rosszalló, vagy kellemetlen megjegyzést nem hallottam senkitől-senkire!
Kijelenthetem, itt nincs elutasítás, kiközösítés. Ellenségeskedésnek nyomát sem tapasztaltam. Annyi embert láthattam és ismerhettem meg személyesen. Elnézést kérek, ha nem említettem meg mindenkit személyesen.
Hazafele Peti a kocsiban öntötte szóba a bushcraft lényegét. Íme:
„A bushcraft annyiban különbözik a túrázástól, hogy ahogy egyre többet tudsz, annál kevesebb cuccot kell magaddal vinned az erdőbe, mert a természet ellát mindennel, csak meg kell tanulnod használni ezeket.”
Lehet, hogy nem szó szerint idéztem, de a velős lényeg totálisan benne van.
Nagyon köszönöm a lehetőséget nektek srácok, és ahogy az elején írtam, ez egy felejthetetlen nap volt!.....
Sziasztok
Magyar Kések