Eljött hát a szombat reggel. December 3.-a. Meglehetősen barátságtalan, hideg idő fogadott, amikor kiléptem az ajtón. A Mikulás mizéria már annyira közel van, hogy ha a leleményesebbek kiállnak este a szabadba, érezhetnek némi rénszarvas szagot, esetleg nyomokban felfedezhetnek itt-ott pár szál szőrt Rudolfból.
Bizony kezdetét vette a bronz hétvége. S bár a város még meglehetősen nyugodt volt, sejteni lehetett, hogy a házak melegében a családok már javában készülnek a fizikai és mentális pankrációra a boltok kínálataiért.
Minket mégsem ez a „kihagyhatatlan” program csalt ki a szabadba. Pontosabban a Városligetbe.
Ma kerül megrendezésre a Magyar Késműves Céh karácsonyi kiállítása és vására. És ez, nekünk késes beállítottságú embereknek, tényleg nem hagyható ki.
Ezért dacoltam a hideggel, és a komor reggellel. Bár a komor azért erős jelző, hiszen a nap élénken sütött, amitől mondjuk csak még hidegebb volt.
Kicsivel több, mint egy órával nyitás előtt érkeztem. Ez nem valami baki volt a részemről, így is terveztem. A Díszterembe lépve érzékeltem, hogy itt már zajlik az élet. Szántó Szabolcs a tőle megszokott habitussal szervezte-rendezte a végső simításokat.
Épp asztalszerző küldetést szervezett, mivel a teremben nem volt megfelelő számban ezen eszközből. Természetesen nem akartam koloncnak tűnni, ezért azonnal jelentkeztem. És még sokan mások is.
Végül egy egészen tekintélyes falka állt össze az asztalok beszerzésére. Sok mindent vártam ettől a naptól, de azt még csak nem is sejtettem, hogy a zárt Magyar Mezőgazdasági Múzeumban fogok bandázni Szántó Szabolccsal, Kovács Mikivel, Palcsesz Imivel, Szabó Bandival, ifj. Kocsis Ferenccel.
Miután a terem berendezése és elosztása már mindenkinek megfelelt, elkezdődött a kipakolás. Hahh, ezek azok a pillanatok, amiért előbb érkeztem. Van ennek a periódusnak valami megfoghatatlan varázsa. Amikor a késkészítők kicsomagolás közben átsétálnak egymáshoz. Mustrálgatják egymás műveit, kicsit savazzák egymást. Persze ezt mindig a jóízlés határain belül.
Ugyanis a hangulat az megvolt. Ment a heccelés rendesen. Én pedig pattogtam közöttük infóra vadászva.
Megpróbálom most tagokra bontani az élményeimet.
Kocsis Ferenc késkészítő természetesen fiával, ifjabb Kocsis Ferenccel érkezett. És lázasan rendezgették standjukat. A kovácsolt műalkotásokon kívül ott pihent egy-két széria darab is. És persze a bicskák! Azok a bizonyos „Kocsis bicskák”! Némelyiken ott figyelt a jellegzetes kakas szimbólum. Ha már itt vagyok, gondoltam rá is kérdezek. Ha valaki, akkor Kocsis Feri biztos tudja mi a kakas jelentése ezeken a kis csodákon.
És kérem! Ferin nem lehet kifogni. Íme a kakas sztori.
A kakas alakja évezredek óta a hétköznapi élet része, másfelől gyakran használt vallási motívum. Mindmáig megjelenik a profán, a népi alkotásokban, másrészről a szakrális tárgyakon egyaránt. A kakas szimbolikája koronként, kultúrkörönként eltér ugyan, de közös vonásokat is mutat. A kakas a hűség, a bűnbánatra való felhívás, a hit és az erkölcsi éberség, az igazhitűség szimbóluma máig is az ókeresztény kortól. Kiemelt helyet kap a legtöbb vallás és hiedelemrendszer szimbólumai között. Az ókori Japánban és Skandináviában egyaránt a férfiasság, a harcias erények megtestesítőjeként tekintettek rá, a görögök és a rómaiak pedig ugyanúgy a hajnal, a világosság hírnökét tisztelték benne, akárcsak az amerikai indiánok vagy az újkori szabadkőművesek. Az elmúlt évszázadokban, a református templomépítészetben a leggyakrabban alkalmazott csillag toronydísz mellett, jelentős helyet kapott a kakas megjelenítése is. Több város református temploma is (Miskolc, Szeged, Kolozsvár) kakas-díszéről a „kakasos-templom” elnevezést kapta. A református művészetben a kakas-motívumot számtalan módon alkalmazzák.
Kocsis Ferenc szülővárosa még annyit dob ezen az okfejtésen, hogy Debrecenben a vallási életet a XVI. századtól egyre inkább a lutheri, majd a kálvini reformáció határozta meg olyannyira, hogy 1551-ben a város vezetői megtiltották a katolikusok letelepedését, akiknek aztán a templomaikat is reformátusok foglalták el.
És a mester záró szavait idézve: „valószínűleg vallási vonatkozása van, de ez nem biztos”.
Az viszont biztos volt, hogy a bicskák ezen a vásáron roppant tiszavirág életűek voltak. A kapunyitás után szinte azonnal lerohanta a standot a tömeg. Egy pillanatra felvillant előttem Arnold Schwarzenegger „Hull a pelyhes” című filmje. Azon belül is a turboman babák esete.
Feri standjához nagyon nem is lehetett odaférni, míg a bicskák kitartottak…pedig volt ott más csoda is!
Palcsesz Imre késkészítő is tartogatott egy két finomságot. Volt ott egy Vas-Kos. De milyen. Az anyaga ha jól emlékszem S600 volt, és 63 Hrc(!!!) keménységre volt edzve. Imi a kialakításnál amennyire én tudom szabad kezet kapott, és olyan bitang kést csinált, hogy ajaj! A fekete rovátkolt markolat, a piros fiber. Imi megvadult, és annyiszor hangoztattam már, ez baromi jól áll neki!
Ez az összetétel nagyon megdobta a Vas-Kost! A vásár ideje alatt kb hatszor fogdostam össze. Gratulálok Imi, ez odavert rendesen.
De Palcsesz Imi duplázott! Sandán mosolygott rám, és akkurátusan elkezdett egy gondosan bebugyolált „valamit” kicsomagolni. Azt mondta, ez lehet, hogy érdekelni fog engem.
Tudjátok mi volt? Egy leuku! Bizony! Mióta elkezdtem a Magyar Késekkel foglalkozni, most fogtam a kezembe előszőr a skandináv nagyvasat! Imi gyorsan közölte, hogy még messze nincs kész, csak hozta tokozni. Micsoda nap!
És megleshettem egy készülő Bowie kést is. De itt még csak az acél volt megcsodálható.
És ha már szóba került a Bowie! Mostanság többször is összefutottam egy-egy ígéretes példánnyal. Gondoljunk csak Szálkai Róbert késkészítő brutális Bowie késére például. Szóval Bowie.
A mostani vásár egyik „újdonsága” Kovács Miklós késkészítő volt. Ő most előszőr volt jelen, mivel a Magyar Késműves Céh elfogadta a tagsági kérelmét, és most már hivatalosan is tagjelölt! Ezúton is gratulálunk neki!
Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, Mikire mindig is jellemzőek voltak a „Monstre” kések. De amit most alkotott! Igen ez is egy Bowie, de milyen! De mekkora! Brutális erő áradt a brutális méretű késből! Komolyan, egyszerűen nem tudom szavakkal leírni. Nem a hagyományos vonalat követte Miki, és ez nagyon jól állt a késnek. Full tang, konvex él, és olyan súlya volt, hogy előtörtek bennem azok a bizonyos alfahím érzések. Sokan kérdezték, hogy kinek kell ekkora kés. Hát kit érdekel! De most komolyan! Amikor a kezedben tartasz egy akkora vasat, hogy Gunnar Jensen is lehajtott fejjel ballag el, akkor nem érdekel semmi! Nem?
Amúgy a kés Ausztráliába megy, és ott minden, ami mozog megöl. Tehát indokolt a méret meg a súly is. Feltétlenül ki kell hangsúlyoznom, hogy a hozzá tartozó tokot is Miki készítette! Na az a tok igazi vadállat! Miki nagyot alkotott! Szó szerint.
A standon megtekinthető volt Mihályi Gabi Kraken XL kése is! Erről még fogtok olvasni bővebben….nemsoká.
Kovács Miklóssal jókat beszélgettem, ezúton is jobbulást kívánok neki. Készségesen magyarázta el, honnan lehet megkülönböztetni a micarta és a g10 markolatot. Beszélt a jövőbeli terveiről is, de ezek még nem publikusak. Annyit azért elárulhatunk, hogy érdemes lesz Mikit nézegetni a Magyar Kések oldalán…..
Első résznek most legyen elég ennyi. Nemsoká jön a folytatás olyan nevekkel, mint Szasza, Nagy Csabi, Tóth Árpád……..
Sziasztok
Magyar Kések