Hermes - a hírnök, a tolvaj

Magyar kések Kocsis Ferenc Hermes kés

Hermész (görögül Έρμῆς; a rómaiaknál Mercurius, az etruszkoknál Turms) Zeusz és Maia nimfa gyermeke, az istenek hírnöke a görög mitológiában. Ez volt legfontosabb rangja, de emellett ő volt a pásztorok, utazók, kereskedők, súly- és hosszmértékek istene, az ékesszólás, irodalom, az atlétika és a tolvajok védelmezője. Ezek mellett közismert volt az olümposziak között furfangjáról és ravaszságáról. A költészetet sem vetette meg, és ezért Apollón egyik legközelibb barátja volt.

Joggal merül fel bennünk a kérdés. Miért adta Kocsis Ferenc késkészítő, mert az Ő késéről van most szó, pont ezt a nevet ennek a gyönyörű kis késnek?

Nos, Kocsis Ferenc késkészítő Debrecenben született és most is ott él. Gondolom nem nehéz kitalálni, szereti Debrecent. Azt a várost, amit 1693-tól Szabad Királyi Városként ismertek el, mivel fontos kereskedelmi útvonalak metszéspontján feküdt. Azt a várost, amelynek se várfala, se erődítménye nincsen, és ennek ellenére túlélte a legnehezebb történelmi időket, sőt még gyarapodott is. Azt a várost, amelynek lakói csavaros észjárásával és nagyállat tartással, valamint azok kereskedelmével tettek erőssé és naggyá.

Innen viszont már nem nehéz összekötni Debrecent és Hermészt.

Ennyi bevezető után ideje felnőni a feladathoz, és megismerkedni a Hermes késsel.

Az a megtiszteltetés ért minket, hogy Kocsis Ferenc késkészítő megkért, mutassam be, teszteljem szériakését, a Hermes kést.

Nagy igen volt a válasz részemről. Természetesen.

Annyi volt Kocsis Ferenc kérése, hogy tartsam szem előtt azt a filozófiát, amit Ő vall, aminek szellemében késeit készíti.

„A kés nem arra való, hogy legyőzzük vele a természetet. A kés egy eszköz, melynek segítségével harmóniában élhetünk a természettel.”……Kocsis Ferenc

A Hermes kés is ezen szellemben készült. És ez a kézbevételkor rögtön tudatosul bennünk.

  • penge és élhossz kb 84 mm
  • penge vastagság 3-4mm
  • lapos konvex élezés
  • sleipner acél polírozva (nagyon-nagyon szép)
  • Ipe Vasfa markolat (a tesztelt példány)
  • kb 115 mm markolathossz

Bizony, a Hermes késsel nem fogunk túlélő bázisokat építeni, de jelentős fafeldolgozásra sem lesz alkalmas.

Az első tapogatás mindig fontos, ezt nem győzöm hangsúlyozni. Bátran mondhatom, nekem eddig e téren nincsenek rossz élményeim. Valahányszor egy kézzel készült kést veszek a kezembe, mindig jóleső érzés fog el.

Magyar kések Kocsis Ferenc Hermes kés

A Hermes kés sem rontott a statisztikán. Bár nekem először kicsit kicsinek tűnt, nagyon kényelmes volt kézbe fogni. Azonnal rabul ejtett a kidolgozás minősége. Szerintem számtalanszor írtam már, az egyszerű és a nagyszerű megfelelő kombinációja garantált siker lehet.

A Hermes kés letisztult, puritán, de mégis szemkápráztató külleme nagyon jó előjel lehet a sikerhez. Tehát az „egyszerű” már megvan. Ahhoz, hogy a „nagyszerű” is meglegyen, ki kellett vinnem a szabadba.

Egyszerű kis erdei sétára készültem. Nem vittem magammal semmi extra felszerelést, csak a Hermes kést, meg vizet. De a természet megint elvarázsolt, magába szippantott. Az idő, mint tényező teljesen megszűnt.

Csak akkor jutott eszembe, hogy miért is jöttem, amikor a lábam már kissé sajgott a sok gyaloglástól. A Hermes kés eközben végig a nadrágomon lógott. Viszont ennek a kis tüneménynek annyira nincs súlya, hogy nem is éreztem. Ez pedig ilyen hosszú sétáknál nagyon fontos kényelmi szempont.

Ideje lenne kicsit mozgatni egy kicsit Kocsis Ferenc késkészítő üdvöskéjét, nem?

Neki álltam faragni a Hermes késsel, tesztelgettem a metszőképességét. Óriási meglepetés volt! A kés fantasztikusan muzsikált. Az, hogy mennyire éles csak ekkor derült ki számomra! Amikor a kezembe kaptam, hiába tapogattam az élét, nem éreztem borotvának. Pont olyannak tűnt az éle, mint az egész kés. Kis szerethető, aranyosnak. Ám a Hermes kés igazi fenevad. Olyan könnyedén dolgoztam vele, mintha vajat kennék. Hiába a kis méret, nem kellett plusz erőt kifejtenem.

A metszőképességről csak annyit, hogy talán eddig ennek a késnek volt a legjobb metszőképessége, amit valaha próbáltam. Ez persze nem tényszerű adat, csak nekem ilyen érzésem támadt a teszt közben.

Magyar kések Kocsis Ferenc Hermes kés

Magyar kések KOcsis Ferenc Hermes kés

Magyar kések Kocsis Ferenc Hermes kés

A tollaság faragásakor eleinte nem éreztem a Hermes kést. Hiába, hozzá vagyok szokva a nagyobb, brutálisabb darabokhoz. Aztán szépen lassan ráállt a kezem. Utána viszont rettenetesen jó volt. Csak annyira, hogy mikor hazaértem, még itthon is random fadarabokat is elkezdtem hámozgatni.

Tényleg élvezet a Hermes késsel dolgozni.

Tehát az erdei kis kiruccanásom egy egész napos bolyongássá nőte ki magát. Abszolút nem bántam. Minden perc az erdőben, a természet lágy ölén nekem igazi ajándék.

Az pedig csak emel a program értékén, ha egy olyan kés van az oldaladon, mint a Hermes kés.

Kipipálhatjuk a „nagyszerű” fogalmát is.

Bizony, ez a kis kés nagyot alakított! Kocsis Ferenc késkészítő is nagyot alakított. Rettenetesen szerethető és használható darab a Hermes kés. Az esztétikum mércéjéről most ódákat zenghetnék, de nem teszem. A kés maradéktalanul érezteti velünk, hogy mit jelent egy Kocsis Ferenc kés birtokosának lenni.

Az egész túra alatt folyamatosan nőtt bennem egy olyan érzés, ami csak ritkán fog el. Kint voltam. A szabadban. Egy késsel az oldalamon. De nem mozgatott, nem inspirált a tesztelői énem. Nem éreztem szükségét annak, hogy feltérképezzem, mit is tud a Hermes kés. Rám telepedett az az érzés, hogy van az oldalamon egy olyan kés, amire biztos számíthatok, ami nem zavar nagyon hosszú séta esetén sem, ami bármely neki szánt feladatot játszva teljesít. Olyan kés a Hermes, aminek nem kellett folyton bizonyítania a rátermettségét, elég volt csak oldalamon lógnia.

Magyar kések hermes kés

Nem éreztem mást, csak azt, hogy amikor a természetben barangoltam, akkor én is a része vagyok a késemmel együtt. A kés a részem volt. Megvolt a rendeltetése, de nem kellett folyton bizonygatnom, hogy mi az. Kicsit olyan volt nekem a Hermes kés, mint bokornak a tüske.

Itthon, másnap teljesen megvilágosodott előttem, hogy ennek a késnek miért lett a neve Hermes.

Emlékeztek a cikk elejére? Hogy ki volt Hermész? Egy hírnök. Az istenek hírnöke. A Hermes kés is egy hírnök. Kocsis Ferenc késkészítő hírnöke.

Mind a minőség, mind a természettel való harmónia hírnöke.

Kinek ajánlom? Bárkinek. Lehet másodlagos kés egy bushcraft felszerelésben, de ugyanúgy lehet egy minőségi EDC kés is. Mivel a mindennapos feladatok elvégzésére is kitűnően alkalmas. Mégis leginkább a természetet kedvelő és sűrűn látogató túrázóknak igazi telitalálat. Nekik ez kihagyhatatlan alkalom szerelembe esni.

Hermész az utazók istene, és a tolvajok védőszentje. Aki életét rögtön tolvajlással kezdte.

A Hermes kés nagyon méltó hozzá. Hiszen az én lelkemből is azonnal lopott egy jókora darabot. De ahogy Apollón megbocsátott Hermésznek az ellopott csordái miatt, majd később meg is kedvelte, úgy én sem tudok haragudni a Hermes késre ezért a lopásért, és meg is kedveltem.

Magyar kések Kocsis Ferenc hermes kés

Kocsis Ferenc késkészítőnek pedig köszönöm a lehetőséget erre a csodálatos napra.

És, hogy igazi happy end legyen a vége ennek a cikknek, a Hermes kés rendelhető a Magyar kések oldalán. Az ára pedig 22 ezer forinttól kezdődik. Figyelembe véve a kés paramétereit, ez igencsak kedvező ár. 

Sziasztok

Magyar Kések