Korábbi írásomban (BC9 – avagy van-e létjogosultsága foldernek a zöldben) utaltam rá, hogy saját nevezéktanom szerint mindent, ami összecsukható és nem fix, azt egyszerűen bicskának titulálok. Gyakran találkozok olyan véleménnyel is, hogy a bicska szó egyértelműen a magyar „tradi” bicskákat jelenti sokak számára és hogy magyartalanság, nyelvtani helytelenség ide vagy oda, bizony előszeretettel a „folder” szót használják modern megfelelőikre. Ez utóbbi véleményt annyira el tudom fogadni, hogy gyakran azon kapom magam, hogy én is „folderezek”. Kérem tisztelettel: innen a cím.
Első gondolatom a „Bicska vs. Folder” volt, aztán ezt gyorsan el is hessegettem, hiszen a „vs”, azaz „versus” latin szó jelentései: ellen, szemben, ellenben. Már pedig én éppen az ellenkezőjéről szeretnék írni Nektek. Véletlenül sem ellen, szemben, esetleg ellenben, hanem nagyon is: MELLETT.
Mellett, mert azt tapasztalom – saját házam táján is – hogy a tradicionális bicskák szeretete és modernebb megfelelőik iránti rajongás kéz a kézben jár. Olyannyira, hogy a napi szettem része gyakran egy „tradi” és egy „folder” együtt.
A minap jártam az általam nagyra tartott Misányi Családnál. (Idősebb Misányi László a valóban késkészítő végzettséggel és mesterlevéllel rendelkező kevesek egyike, fia, ifjabb Misányi László pedig népi iparművész. Mindketten mesterei szakmájuknak.) Rögtön kiszúrták, hogy bizony nem igazán tradi bicskára jellemző öv klipsz kandikál ki a zsebemből. De jól is tették, mert kellemes diskurzus alakult ki a téma kapcsán. Igaz, hogy a hagyományos késes vonalat képviselik, de több újítás van a tarsolyukban, bízom benne, hogy a közeljövőben beszámolhatok első kézből néhányukról.
De nézzünk egy kicsit a merőben eltérő stílusok mögé. Melyiket mire használjuk, használhatjuk. Felhívom a figyelmedet Kedves Késbarát Olvasóm: szigorúan saját tapasztalaton alapuló szubjektumok sora következik, ami azonban nem azt jelenti, hogy ezzel a véleményemmel egyedül állok a kerek nagyvilágon.
Dőlt betűs írásomban taglalom, hogy a tradicionális bicska túlzottan „evőeszköznek” van tekintve, amivel nem értek egyet. Viszont egy biztos: étkezésre a legjobb választás. Mint ahogy a hétköznapi „rohanós” munkákra számomra praktikusabb egy fél kézzel nyitható, csukható modern „folder”. (És itt csendben bevallom, ez utóbbit nem is sajnálom annyira, ha karcolódik, netán leejtem, vagy ide-oda koppan, de ha ez egy tradival történik belesajdul a szívem. Volt, hogy úgy igazítottam az utamat, hogy „véletlenül” egyik kedvencem készítője felé vigyen, annyira bántott egy plezúr. Persze Misányi mester bajsza alatt mosolyogva percek alatt újszerűvé varázsolta kedvencemet.)
Nekem a tradicionális magyar bicska az állandóság, a nyugalom jelképe is. Ha van egy kis időm előszeretettel nyúlok a nálam levő példányhoz. Kinyitom-becsukom, nézegetem a kidolgozását, megvizslatom az élét, megnézem, hogy a platnik közé nem-e került kosz, vagy, hogy a rugó és a penge közé nem került-e valami oda nem való zsebpiszok. Apropó zsebpiszok. Számos övön, akár zsebben hordható tok, tartó érhető el kedvenceinkhez, érdemes rászánni pár ezer forintot, meg fogja hálálni a bicska. Nekem abszolút ruházat függő miben tartom. Zakó, kabát belső zsebében önmagában hordom, de nyáron, vagy „zakómentes övezetben” bizony felkerül az övtok.
A modern bicskáknál, ez nem téma, de „tradik” esetében soha el nem csituló vita, hogy mitől tradicionális bicska egy magyar bicska. Több szempont kerül ilyenkor elő. A működés tekintetében - azt hiszem - nem szokott megosztottság lenni. Vagy rugó nélkül „bugyli”, vagy rugóval készült „slip joint” jellegű pengerögzítésű kivitel az általánosan elfogadott. Na meg persze Magyarországon készüljön. De nem így a formáknál. Ott aztán a sértődés határáig megy a vita. Nekem ilyenkor Platón jut eszembe és az ideák világa. Mindig megmosolyogtat a visszaemlékezés, ha eszembe jut középiskolai filozófia tanárom, aki „Platóni szemüvegen keresztül” mutatta be a „lóság” fogalmát, azazhogy milyen egy ideális ló a filozófia szerint. Igen ám, csak ezzel egy baj van. A gondolatjáték után mindenki fejében más eredmény születik meg. Persze, az alapszabályokat ismerjük a bicskáknál, lovaknál egyaránt. A lónak négy lába van, a bicskának pedig egy pengéje, kivéve, ha juhász bicska, mert akkor kettő. Itt megint fel fogtok szisszenni páran, Kedves Késbarátaim, hogy: mi van a farvillással, meg a debreceni páros késsel? Stb. Hopp! Pont itt van a ló, akarom mondani a kutya elásva. Vannak alapformák, amiket egyes késesek szentírásnak kezelnek, mások lazábban veszik ezt a kérdést. Ha azt mondom: cakli, maskara, fejesgörbe, szalonnázó, vagy éppen arató, hellyel közel mindenkinek ugyanaz fog beugrani. Hellyel közel. A bicskák világában jártas(abb) egyének a beütő (a pengén látható, készítőt azonosító logó) segítsége nélkül megmondják, melyik készítőre jellemző a forma. Igen ám, de az „egyénieskedésben” meddig mehetünk el? Illetve szabad-e hibridet gyártani, keverni a különböző stíluselemeket? Kövezzetek meg, de az egyik kedvenc bicskámnak cakli formájú pengéje van, de markolata maskarára hajaz. Nos, akkor ezzel most mi is van? Tradi vagy sem? Igen és nem. Én annak tekintem, mert magyar gyökerekből táplálkozik a készítő, ő maga is magyar, a működését, anyaghasználatát tekintve kifogásolhatatlanul a magyar bicskára hajaz, a kivitel pedig példás. A forma azonban nem klasszikus. (Viszont megvan a lehetőség, hogy egyszer az lesz. Jó példa erre a Náder Ignác szegedi késes mesterről elnevezett Náder bicska, amit ma már tradicionális formaként emlegetünk.) A bicska készítőjével, a nem régen önálló lábra állt ifjabb Papp Zoltánnal hosszasan beszélgettünk erről a kérdésről és gyanítom még fogunk is. Mindemellett tökéletesen megértem a hagyományos formákhoz szigorúbban ragaszkodó oldalt is. Nekik is igazuk van, sőt szükség van a törekvésükre. Az alkotói szabadság tiszteletben tartása mellett a hagyományos formákat úgy kell átadni az utókornak, hogy azonosíthatóak legyenek, megőrizzék eredeti jellegüket, hiszen ez is nemzeti identitásunk egyik alapköve.
A magyakesek.hu oldalon több olyan késest is találunk, aki készít/készített tradicionális bicskákat. Nem fő profiljuk, de volt már rá precedens. Szántó Szabolcs bicskái ritkák, mint a fehér holló, akinek van, úgy őrzi, mint nagymama a családi ezüstöt. Nagy Csaba bicskái szintén nem sűrűn fordulnak elő, de néha-néha készít Csaba pár darabot. Hochstein György rendszeresen készít tradicionális elven működő bicskákat, azonban formavilága kissé modernebb, stílusában pedig német vidékek felé kacsingat. És Kocsis Ferenc. Legtöbbeteknek talán nem kell bemutatni Kocsis Ferenc munkásságát. Profilváltása előtt sok bicskát készített, ma már változott némiképp a termékpalettája, viszont megnyugtatok mindenkit: nem hagyta abba a bicskakészítést. Volt már rá példa, hogy itt a magyarkesek.hu-n is voltak eladó példányok és azt hiszem, hogy nem tévedek nagyot, ha úgy gondolom lesz még ilyen.
Modern bicskáknál, avagy foldereknél gyakorlatilag nincsen határ sem a formák és méretek, sem a felhasznált anyagok, sem a működési elv tekintetében. Itt jóval nagyobb az alkotói szabadság. Itt csupa idegen fogalom keveredik. Liner lock, frame lock, triad lock, back lock, backspacer, deep carry clip, satöbbi, satöbbi. Gyakori a porkohászati csúcsacélok használata, előkerül a G10 és más egyéb szintetikus markolatanyagok. Ebben a kategóriában szénacélokról ritkán beszélhetünk, egy-két kivételtől eltekintve teljesen kiszorították a rozsdamentesnek nevezett acélok kevésbé ötvözött társaikat.
A magyarkesek.hu készítői közül Szálkai Róbert képviseli kínálatával a „folder” kategóriát. EDC és BC9 zsebkéséről már regéltem korábban (a BC10-et is igyekszem sorba venni), mindkét típus rendkívül meggyőző. Szálkai Róbert szerény ember, de csendes humorával fűszerezve olyan modern bicskákat készít, amik nemzetközi viszonylatban is megállják a helyüket. Legújabb fejlesztése a titán, frame lock pengerögzítéssel készült EDC zsebkés pedig sok tekintetben ki is emelkedik a mezőnyből. Már csak azért is, mert „csak” a penge készül porkohászati csúcsacélból (ELMAX), a zárszerkezetben egy cirkon golyó található, minden más pedig titán. Igen. Tengely, csavar, távtartók, klipsz. Mind titán. Róbert földije és műhelytársa, a szintén hajdúböszörményi Nagy Csaba is készít foldert „modern maskara” néven, azonban kínálata egyelőre nem érhető el a magyarkesek.hu oldalon, bízom benne, hogy ez hamarosan változni fog. Remélem, hogy a közeljövőben egy modern maskara is írásom alanya lehet. Hochstein Györgyöt már említettem a tradicionális bicskáknál, azonban készít hátsózáras modelleket is. Mindegyik példányról elmondható, hogy egyedi tervezésűek, prémium anyagokból készülnek a legmagasabb minőségi szinten. Igazi iparművészeti kincsek.
Fazekas Gábor külön fogalom nekem a kés és bicskakészítés terén, gyakorlatilag bekategorizálhatatlan. Bizonyára többen tudjátok, hogy Szántó Szabolccsal közösen alkották meg az egyik világszerte legismertebb magyar kést, a Borgiák sorozatban Jeremy Irons kezében, kulcsjelenetben megvillanó Borgi Navaját. Gábor munkáit nehéz szavakkal jellemezni. Nekem a „lenyűgöző” szó ugrik be róluk leggyakrabban. Nem régiben készült el a Révész késes műhellyel koprodukcióban egy Náder sorozat, aminek teljesen a hatása lá kerültem. Szerintem tradicionális magyar bicska ilyen minőségű dekorálással még nem készült.
A téma kimeríthetetlen, sok száz és ezer oldalt lehetne írni róla és még akkor is lennének nyitott kérdések. Summa summarum: ha bicska, ha folder, én mindkettőt nagyon szeretem, de főleg akkor, ha magyar mester keze munkáját dicséri.
Puskel Márton István
És akkor utóirat gyanánt a fent említett dőlt betűs írás:
Nem bírom ki. Bár eltökéltem, hogy a „tradi bicska evésre való” vonalnak nem megyek neki, mert esélyem annyi, mint trójai falónak az epsomi derbin, de nem mehetek el szó nélkül a jelenség mellett. Uraim, ez badarság. Eleink komoly munkavégzésre használták a tradicionális bicskákat. Sokkal többet bírnak, mint amit kecses vonalaikról feltételezhető. De hát kérem! Már a nevük is beszédes! Arató: a parasztember elképzelhetetlen volt bicska nélkül. Még ma is minden gazdálkodó zsebében, vagy oldalán megtaláltjuk. Nem csak ettek/esznek vele, higgyétek el… Aztán a juhász bicska. Mai napig körmölnek, ivartalanítanak, nyúznak, stb. ezekkel a bicskákkal, célszerszámmá válik szakavatott kézben. A grószi maskaráról nem is beszélnék. Aki fogott már a kezében tudja, hogy szinte, mint egy fix kés. Az egyetlen valóban csak evésre konstruált bicska a szalonnázó. Jé, ennek is, de beszédes a neve…
„De hát milyen kicsi az élszög!” „Meg nincs is pengezár rajta.” „Meg a természetes markolatanyagok nem bírják.” stb. Szoktak jönni az ellenvetések. Kérem szépen. Lehet, hogy közellenség leszek, de állítom: ezt csak olyanok mondják, akik nem értelmes célokra használják a bicskát, vagy nem használják egyáltalán semmire. Az ütőfázás, drótdarabolás, csapkodás, feszegetés, dobálás… (ez utóbbinak sajnos szemtanúja is voltam, azóta néha csatakosan izzadva ébredek éjjel a rémálomból) NEM rendeltetésszerű használat. Bármelyiket elmertem volna követni a bicskáimmal, azt hiszem nagyapám kérges keze eligazított volna. Meg is érdemeltem volna. Az élszög a jó vágóképesség okán olyan, amilyen. Drótot vágni, követ törni, aljnövényzetet ritkítani, fát aprítani, célba dobni (pfujj) ott a sok célszerszám. Egy jó rugóval készült bicskának (és kérem, itt ne keverjük a „rugós” néven elhíresült automata bicskákat a mi tradijainkra is jellemző „slip joint” zárral) normál(is) használat mellett nincs szüksége további rögzítésre. Ha mégis rácsukódik valaki kezére az „user error”, vagyis a felhasználó hibája. „A természetes markolatok nem bírják.” Erre nincs mit mondanom, évezredek bizonyítják ennek az állításnak az értelmetlenségét.
Köszönjük a fantasztikus Írást Marci!
Sziasztok
Magyar Kések