EDC univerzum

Magyar Kések edc

A HRC univerzum után folytatjuk kalandos utunkat a homályzónában. Ezúttal sokkal kényesebb témát szeretnénk nektek kielemezni, mert az engedély nélkül hordható fegyverek témakör tapasztalataim szerint nagyon elnagyoltan van jelen a köztudatban. De mielőtt rátérnénk, kicsit kiránduljunk az EDC univerzumban.

A kedvenc három betűs fogalomorgia. Annyi mindent raktak már ez a rövidítés mögé, hogy nem csoda, ha egy éppen belecsöppenő ember teljesen elkeveredik benne.

Alapozzunk. Minek a rövidítése? EDC= Everyday carry. Ez egy angol kifejezés, szó szerinti magyar megfelelője a  „mindennap hordható”. Ám valódi jelentését sokkal inkább úgy fordítanám, „mindennap használható”.

Nagyon sokszor lehet tapasztalni, hogy a szó szerinti jelentés és a kifejezés alkalmazása között van némi csúsztatás. Ahogy itt is. Hiszen egy farmer nadrág, vagy egy alsógatya is hordható mindennap, mégsem úgy kérjük a boltban, hogy „EDC bugyi”!

Az EDC esetében is az alkalmazott jelentést kell szem előtt hordani, mivel ezek a termékek azért vannak nálunk nagyon sűrűn, esetleg mindennap, mert napi szinten használjuk őket.

Elismerem, nagyon is tág fogalom ez, és nagyon félreérthető is. Ez az oka, hogy manapság annyi minden mögé passzintják oda. Szemezgessünk.

1.EDC a túlélő eszköz vagy csomag.

Nagyon felkapott lett a túlélés. Komplett iparág foglalkozik vele. És mára szinte minden kacat megkapta a „túlélő eszköz” státuszt. A webshopok polcain sorakoznak az EDC pakkok, mint a túlélés elengedhetetlen kellékei. Fontos! Ezek az EDC pakkok nem feltétlenül haszontalan dolgok ám! Van is létjogosultságuk, méghozzá nem is kevés. Csak éppen félre van értve a dolog. Nem azért EDC, mert túlélő. Azért EDC, mert a mérete alapján mindennap kényelmesen hordható, és létjogosultsága végett mindennap használható. Hiszen a legtöbb ilyen pakk, elfér a zsebünkben is. A SAS, USMC és még ki tudja kinek az EDC csomagjai most elérhetők. Nagyszerű. A Youtube diák gyorsan meg is veszi, és már bizony képes szembenézni a világvégével. Majd sokkal később, nagytakarításkor leveszi a szekrény tetejéről és leporolja a még bontatlan EDC csomagját…….nem jöttek a zombik…….

Amennyiben aktív túrázó, esetleg kalandor természet vagy, akkor viszont mindenképp legyen valamilyen EDC csomagod.

Magyar Kések edc

Tehát, ha olyan beállítottságú ember vagy, aki sokat barangol a természetben, és nem retten meg a kihívásoktól, esetleg a szakmád-foglalkozásod ehhez köthető, akkor neked találták ki ezeket az EDC-túlélő pakkokat. Hasznos, praktikus lehet, és kényelmesen magunkkal tudjuk vinni. Ebben a közegben a létjogosultsága nem kérdőjelezhető meg.

Ám az igazság az, hogy az átlagember, átlag napjaira nem ilyen EDC pakk kell. Valljuk be, felesleges. Kinek van szüksége valamelyik plázában, moziban vagy a Váci utcában tamponra és kotonra egyszerre, vagy víztisztító tablettára, drótfűrészre, esetleg szikravetőre?

Nos, ha elfogadtok egy tanácsot, akkor én erre a célra a következő „EDC pakkot” ajánlom nektek:

Magyar Kések edc

Higgyétek el, sokkal jobban használható a mindennapok tengerében.

2.Engedély nélkül hordható kés.

Ez talán a legfontosabb és leghomályosabb része az EDC univerzumnak. Zavar van az elmékben. Nemcsak alsó szinten, de sokkal feljebb is. A gond abból adódik, hogy a két kifejezés nem ugyanaz, viszont nem is zárja ki egymást. Az EDC kés nem pont ugyanaz, mint az engedély nélkül hordható kés. Persze, most jön majd a sok felháborodás! Oda van írva, na! MINDENNAP HORDHATÓ! Valahol jogos. Csak ebben az esetben megint bekapcsol az emberben a szelektív memória.

Az EDC kifejezésnek - a kések esetén - sokkal inkább a gyakorlati jelentését kell szem előtt tartani. Tehát alapjában véve a munkakéseket gyűjti maga alá. Hogy kinek mi a mindennapi használat, abba most nem mennék bele. Munka során használod, vagy a ház körül, teljesen mindegy.

Persze, az engedély nélkül hordható kés is beleesik ebbe a kategóriába. De nem csak ez. Egyszerű a képlet. Minden engedély nélkül hordható kés EDC, de nem minden EDC kés hordható engedély nélkül.

„Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár.”

Még egy fontos szösszenet az engedély nélkül hordható késekről.

175/2003. (X. 28.) Korm. rendelet a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről:

A közbiztonságra különösen veszélyes eszköz: a) az olyan szúró- vagy vágóeszköz, amelynek szúróhosszúsága vagy vágóéle a 8 cm-t meghaladja, továbbá a szúróhosszúság vagy a vágóél méretétől függetlenül a dobócsillag, a rugóskés és a szúró-, vágóeszközt vagy testi sérülés okozására alkalmas egyéb tárgyat kilövő készülék (különösen: íj, számszeríj, francia kés, szigonypuska, parittya, csúzli);

Gondolom, ez már mindenkinek a könyökén jön ki.

És mégis majdnem mindenki félreérti. Bizony, ha megkérdek 10 embert arról, hogy miképp kell ezt értelmezni, nos, kapok sacc 10 féle választ. A helyzet akkor javul sokat, ha random belevonok ebbe a 10 emberbe hivatalos személyeket is.

Ez azt jelenti, hogy egy esetleges igazoltatásnál könnyen előfordulhat, hogy az igazoltatott nincs tisztában ennek a törvénynek a jogszerű alkalmazásával.

A jogász szaknyelv, amelyen a törvényhozó testület is kommunikál, nem egyezik az utca nyelvezetével. Ebben nincs semmi ördögi, ugye? Elég csak elolvasni egy hivatalos kölcsönszerződést. Garantálom, a felét nem fogjuk megérteni. És ha nem értjük, akkor alkalmazni sem tudjuk megfelelően.

„az olyan szúró- vagy vágóeszköz, amelynek szúróhosszúsága vagy vágóéle a 8 cm-t meghaladja”

A „vagy” szócska ebben az esetben nem egy választási lehetőség nekünk, hanem egy felsorolási forma!

Tehát, ha van egy szép késünk, aminek a szúróhossza 79 mm, a vágó éle pedig 83 mm, akkor jók vagyunk? Egy fenét! Akkor bajban vagyunk.

A dolog ott kezdődik, hogy ha a rendőr az eszközt, és-vagy téged különösen veszélyesnek állapít meg, akkor máris indul az eljárás. Ez nem jelent egyből büntetést is, de procedúrát igen. Az meg kinek hiányzik? Nem? Illetve a gyakorlat azt mutatja, hogy a rendőr dönti el, hogy a nálad lévő eszközt, kést, veszélyes szúró vagy vágó eszköznek minősíti.

Tehát akkor teljesen törvényes a késetek, ha a szúróhossz és a vágóél is 80 mm alatt van!

Magyar Kések edc

De mi van akkor, ha a késetek teljesen legális méretű, és a rendőr mégis beleköt? Nem figyeltek? Pedig már írtam. Baj! A rendőr felelőssége, hogy megállapítsa, mi veszélyes a közbiztonságra, ki veszélyes a közbiztonságra.

És ez nagy felelősség. Ha megállít a szerv és igazoltat, majd eljuttok a zsebek kipakolásáig, akkor ott veled már biztos baja van. És ha ezek után még kést is talál nálad, akkor számára nem kétséges, Te veszélyes vagy a közbiztonságra.

A rendőrnek ez a dolga! És köszönjük, hogy a munkájukat a lehető legjobb tudásuk szerint végzik.

Én tudom, hogy most lesznek olyanok, akik szerint ebben a cikkben (is) van némi csúsztatás. És igazuk is van! Ám a gyakorlat ezt a cikket igazolja.

A Magyar Kések erkölcsi üzenete az egyre bővülő késes társadalom felé – különösen az új érdeklődők felé – a következő:

Amennyiben kést szeretnénk magunknál hordani a mindennapokban, alaposan gondoljuk át, hogy miért akarjuk, és pontosan mit is akarunk. Kérlek, tartsátok észben, a kés veszélyes eszköz! Mindenféle élhossztól függetlenül! Felelősek vagytok egymásért, és saját magatokért is. Csak menőségből ne legyen nálatok kés!

Tartsuk szem előtt a legfontosabb szentháromságot:

  • FELELŐSSÉGTELJES KÉSVÁSÁRLÁS
  • FELELŐSSÉGTELJES KÉSHASZNÁLAT
  • FELELŐSSÉGTELJES KÉSTÁROLÁS

Amennyiben EDC, vagy engedély nélküli kést szeretnétek, előtte mindig konzultáljatok a kiválasztott késkészítővel. Nagyon figyeljetek arra, amit nektek mondanak.

Figyeljetek. Rengeteg haszna van egy engedély nélkül hordható késnek. Nem elrettenteni akarunk senkit az engedély nélküli kések vásárlásától, csak legyetek tisztában azzal, hogy mit is dugtok a zsebetekbe és miért.

Summázva: hiába az engedély nélkül hordható eszköz megnevezés. Attól az még nagyon veszélyes eszköz. Viselése érett, higgadt és megfontolt gondolkodást kíván meg, mely nemcsak jogi felelősséget takar, de erkölcsi felelősséget is.

Sziasztok

Magyar Kések