Az emberek képzeletét mindig foglalkoztatta a végtelen, a felhőkön túli világ rejtélye. Az ókorban és a középkor egy jelentős részében is, többnyire vallási értelmezéssel próbálták magyarázni az akkor már régóta ismert égitestek, csillagok, bolygók létezését és azok mozgását. Remek tudós emberek, mint Galileo Galilei, Nicolaus Copernicus vagy Sir Isaac Newton, (a teljesség igénye nélkül sorolva) mind jelentősen hozzájárultak a jelenlegi világképünk kialakításához. Mai értelmezésünk szerint a világűr a világegyetem égitestek közötti légüres térsége. A Föld légköre és a világűr között nincs éles határ. A legáltalánosabban elfogadott határvonal a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség által meghatározott 100 kilométeres magasság (a Kármán-vonal)
(Kármán Tódor Magyar szakember mutatta ki aerodinamikai számításokkal, hogy kb. 100 km magasság fölött a repülő test aerodinamikai felületein termelt felhajtóerőnek már nincs jelentősége. Mert a megfelelő felhajtóerő termeléséhez már olyan sebességre (első kozmikus sebesség) lenne szükség, ami egyébként is a Föld körül tartaná a repülőeszközt.)
De a funkcionalizmus hívei szerint a világűr ott kezdődik, ahol már létezhet orbitális mozgás. Az Amerikai Egyesült Államokban – éppen emiatt a funkcionalista nézet miatt – a 80 km magasságig eljutott pilótákat már asztronautáknak nevezik.
Gondoljunk csak arra, hogy milyen misztikuma, tudományos és anyagi értéke van napjainkban is egy a világűrből érkezett egyszerű kő vagy vas daraboknak, meteoritnak is. Egy alkalommal Neil Armstrong fodrásza a volt űrhajós levágott haját jó pénzért értékesítette. Bizony a holdra elsőként lépő ember levágott hajáét is jó pénzt fizettek, amíg említett fodrászt a bíróság el nem marasztalta.
Minden bizonyíthatóan a világűrben járt tárgy, legyen az egy kisméretű nemzeti lobogó vagy akár egy fogkefe komoly eszmei értékkel bír. Az űrhivatalok egyébként szigorúan tiltják űrhajósaiknak az ilyen tárgyakkal való kereskedést. A NASA és a ROSCOZMOS- is csak ritkán hoz kereskedelembe ilyen tárgyakat, leginkább jótékonysági célból tesznek csak ilyet és hangsúlyoznom kell, ritkán. Természetesen ezeket a tárgyakat fényképes dokumentációval látják el, aminek a megléte az interneten keringő sok-sok valótlan hirdetésnél fel sem merül.
És mivel egy szúró vágó eszközökkel foglalkozó weboldalt látogat épp a kedves olvasó, így nem nemzeti lobogókkal vagy használt űrhajós fogkefékkel, űrruhákkal, karórákkal, tollakkal és egyéb eszközökkel fogunk foglalkozni, hanem minden űrutazó elengedhetetlen eszközéről, a késről.
Felmerül a kérdés, miért kell egy űrhajósnak kés? Szalonnát enni a világűrben, vagy „önvédelmi” célból? Bármilyen furcsának is tűnhet, mindkét állítás megállja a helyét! Hogy miért is? Erről szól majd ez az írás.
Kezdjük magasan, de még a földön. Köztudott, hogy a hegymászók alapfelszereléséhez tartozik valamilyen kés vagy zsebkés. Ha hegymászás és a rekordok szóba kerülnek, mi más juthat az eszünkbe, mint a Mount Everest (vagy, ahogy Nepálban nevezik, a Csomolungma) a maga 8848,43 méteres magasságával.
A statisztikák szerint máig nagyjából 7000-szer mászták meg az Everestet, az összes jelentett utat figyelembe véve több mint 4000 ember által (köztük több Magyar is honfitársunk is) Tehát kb. 4000 db kés a világ tetején is járt, nem is rossz egy a tokjában csendesen lapuló egyszerű tárgytól nem igaz?
Emelkedjünk még magasabbra. Alekszander Fedotov, a MIG tervezőiroda egyik legtapasztaltabb berepülőpilótája a Je-266M számú Míg-25-ös vadászrepülőgép kabinjában 1977. augusztus 31-én a felső sztratoszféra határáig, 37 650 méteres magasságig jutott fel. Ez több mint háromszorosa a mai utasszállító gépek szokásos repülési magasságának.
A sztratoszféra e magasságából már jól látszik a Föld görbülete, és a legalsó légréteg, a troposzféra halványkék sávként különül el a nappal is koromfekete égbolt hátterétől.
Fedotov egyedi teljesítményét a FAI is hitelesítette; sugárhajtású géppel mind a mai napig nem sikerült megdönteni az orosz magassági világrekordot. És igen a vadászpilóták túlélő alapcsomagjának is állandó része az úgynevezett „pilóta” kés, amelynek célja egy ejtőernyős ugrás vagy kényszerleszállás utáni esetleges túlélési szituáció sikeres átvészelése.
(Hogy egy nyilvánvalóan rekordkísérletnek szánt repüléskor a súly könnyítés miatt kikerül e a gébből a túlélő felszerelés nem egyértelmű)
Mindenesetre elmondható, hogy sok ezer méter magasságban az utasszállító és katonai gépeken egyaránt kések száguldoznak repülőgépek fedélzetén a fejünk felett.
A kések a kezdetektől jelen vannak a személyi űrrepülésen, főként túlélési eszközként. Ez a téma magyar nyelven nem jól dokumentált, remélem így írásom érdekes és hiánypótló is lesz. Véleményem szerint érdekes, hogy miért visznek kést a világűrbe, ahogy az is, hogy ezek a kések milyenek.
De miért kell kés az űrbe?
Azt hiszem ez a legalapvetőbb kérdés, de előtte tisztáznunk kell, hogy az asztronauták (vagy, ahogy a Szovjet és később az Orosz űrkutatásban Kozmonauták) nem a saját késeiket, zsebkéseiket viszik fel a világűrbe, hanem az adott feladatra optimalizált eszközöket. Legyen szó akár a szerelésekhez használt multifunkcionális fogókról, amin zsebkéspenge is található, akár a visszatérő kabinokban rendszeresített bozótvágókig. Ezeket az adott űrügynökség szerzi be, teszteli, és ha minden szempontnak megfelel, akkor alkalmazza. Olyan is előfordul, hogy az űrhivatal rendelést ad le egy gyártónál, hogy készítsen egy eszközt esetünkben kést vagy bicskát egy adott szempontrendszer szerint.
Az űrkutatás korai szakaszát a két akkori szuperhatalom a Szovjetunió (CCCP) és az Amerikai Egyesült Államok (USA) hidegháborús versengése jellemezte a tudomány és technika területén is. A Szputnyik-1 1957. október 4-én kezdődő sikeres missziójával, amely az első műhold volt a világon a Szovjetek komoly előnyre tettek szert az űrkutatás területén. Majd az első emberrel a világűrben, aki szintén Szovjet Jurij Alekszejevics Gagarin volt. (Az ő repülésével és elsőségével kapcsolatos egyéb elméleteket jelen esetben figyelmen kívül hagyom, hisz esetünkben ez nem is releváns.)
1961. április 12-én Gagarin az első emberként repült az űrbe a (Vosztok–1) űrhajó fedélzetén, A mindössze 108 perces űrrepülés során a kicsiny kabinban Gagarin nem is mozdulhatott az öt az ülésbe feszítő hevederek miatt. A repülés bizonyította, hogy az emberi szervezet elviseli a súlytalanságot, sőt a cselekvőképessége is megmarad.
Azonban a Szovjet és a nem sokkal ezt követő első Amerikai űrmisszió tervezői előtt is világossá vált, hogy ha huzamosabb időt tölt egy ember a világűrben, akkor annak innia, ennie, mozognia, szerelnie és dolgát végezni is szükséges. És igen az űrhajós ételek kezdetben nem voltak éppen valami íncsiklandozó finomságok, konzerv, ha nem is a megszokott „páncélos” hanem lágyabb csomagolásban, kétszersült néha pászka és mindenféle zselék és tubusos sűrítmények. Ezek feldolgozásához, még ha súlytalanságban is vagyunk, jól jön egy eszköz, amivel a védőcsomagolást ki lehet vágni és kenni vele, igen erre a feladatra a világűrben is a kés a legalkalmasabb. Ugyanakkor apróbb szereléseknél egy csavar kicsavarásakor jól jön egy kompakt eszköz, ami kis helyet foglal és sok minden megtalálható rajta, a multifogó, ami az űrutazások megkezdése előtt is létezett már, de az űrhivatalok széles körben alkalmazták és alkalmazzák ma is.
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy egy űrmissziót folyató ember, legyen az bármilyen nemzetiségű nem vesz, nem vehet fölöslegesen a kezébe egy kést, ahogy egyetlen eszközt sem. Hisz egy űrhajós dolgozni megy a világűrbe, tudományos munkát végezni, technikai feladatokat megoldani, ennek megfelelően a repülési tervek minden percet szigorúan beosztanak és folyamatos a kontroll a földi irányítás részéről. „Vedd ki „A” tárolóból a „C” eszközt és hajtsd végre vele ezt vagy azt.”
Előfordulhat, hogy adott személy kezébe nem kerül az adott eszköz hisz nincs szüksége rá a feladatai végrehajtásáéban. Az űrben a kések az űrhajó felszerelésének részét képezik akár anélkül, hogy a legénységnek ki lenne adva.
Az igazak
Az alig, hogy megalapították a NASA a Szovjetekhez hasonlóan első emberes űrrepüléseinek végrehajtására nem egyetlen embert, hanem egy csoportot hozott létre. A 7 küldetésre tervezett Mercury programhoz így hét űrhajóst választottak ki a katonai berepülőpilóták közül. Mindegyiküket egy-egy a repüléssel kapcsolatos szakterület szakértőjévé képeztek ki. (A névsor ismertetésétől most eltekintenék, de a történetükről Az igazak címmel érdekes és izgalmas film is készült, megtekintését mindenkinek ajánlom.)
Az első orbitális túlélő kés (1960-1963)
A Randall Made Knives által készített 17. modell „Astro” kézzel kovácsolt túlélő kését a Mercury űrhajósok számra hozták létre. Mind a hét űrhajós személyre szólóan a saját nevével ellátott kést kapott. Ennek a Randall cég számára természetesen óriási piár értéke volt, hisz az űrhajósokat a média sztárokként kezelte, így minden, amivel érintkezésbe kerültek igen értékesnek számított.
A nagy kézvédővel (keresztvassal) ellátott 5,5 hüvelykes rozsdamentes pengével (kb.14 cm) ellátott
fix kések elég erősek voltak, hogy szükség esetén kinyissák, esetleg kifeszítsék vele az űrhajó ajtó nyílását, vagy kivágják magukat a biztonsági hevederekből mind a Mercury űrhajó üléséből vagy az esetlegesen szükséges ejtőernyős ereszkedés után az ernyő hevederekből. Valamint, ha a földet érés nem a tervezett helyen történt volna meg akkor egy ellenséges környezetben a túlélés alapvető eszközeként.
Ezt a funkciót még jobban elősegíthette az üreges markolatba helyezett tűzgyújtó eszközök. Ne feledjük a korszakban hidegháború volt, ha az asztronauta (aki mellesleg képzett pilóta, így kapott túlélő kiképzést) esetleg ellenséges Szovjet területen landol, a kés megléte elengedhetetlen.
A kés pengéjének anyaga rozsdamentes acél, drop point heggyel egy markáns hamis éllel skandivex élezéssel. A markolatpanelek bakelitből, más források szerint mikartából készültek és csavarokkal rögzítették őket a full tang, de áttört acélhoz. A keresztvas vagy más néven kézvédő hegesztéssel rögzítették a pengéhez. A kés rendelkezett zsinórfurattal is, amin gyárilag egy bőr szíjat vezettek át és arra egy lapos csavarhúzóként is szolgáló eszközt kötöttek. Ezzel lehetett oldani a markolatpanelek csavarjait, és persze egyéb feladatokra is alkalmas volt. A kés tokja egy több zsebbel rendelkező marhabőr tok volt, ami nem erszényes kivitelű volt, hanem patentes füllel rögzítette a kés markolatát.
A NASA késenként egyébként 12,33 dollárt fizetett a kések darabjáért. Ha ma akar valaki vásárolni egy Randall 17-es Astro-t 500 és 800 dollár közötti árért teheti ez meg. De én magam láttam egyet 1200 dolláros áron is. Amikor Leroy Gordon Cooper visszatért az utolsó Mercury repülésből 1963-ban, Randallnak adta a 22-es repülés közben viselt kést.
Leroy Gordon "Gordo" Cooper egykori asztronauta saját névre szóló kését mutatja.
A Randall cég Astro 17 kés modellje szép karriert futott be. Bár csupán a Mercury missziókon használták. És természetesen a hatalmas hírverés miatt a kés iránti kereslet az egekbe szökött. A cég rengeteg Astro modell kést értékesített, persze hamar megjelentek a piacon az utánzatok is. Napjainkban is kapható az eredetivel majdnem azonos kivitelű modell igen magas áron tanúsítvánnyal.
Camillus zsebkés a Mercury űrhajón.
Az első Amerika által űrbe küldött ember 1961. május 05-én. aki egyébként „csak” úgynevezett űrugrást tett, (ez azt jelent, hogy a világűrbe kijutott űrhajó nem áll stabil bolygó körüli pályára, hanem egy parabola pályán itt épp 185 km magasságból gyorsan visszatér a légkörbe, az egész küldetés mindössze 20 percet vett igénybe.) Alan Shepard űrhajós volt. Ő egy módosított interkontinentális atomfegyverek hordozására kifejlesztett Redstone nevű rakétára szerelt igen kezdetleges Mercury űrhajóban foglalt helyet, amely legalább olyan fapados volt, mint Gagarin Vosztok űrhajója. Itt is bekötve teljes nyomásálló ruhában. A Freedom 7 nevű űrkabin szegényes felszereléséhez hozzá tartozott a Camillus zsebkés, a Randall Astro kése mellett, amely az űrkabin túlélési felszerelése volt. Az igen rövid űrutazáshoz nem volt szükséges az állandóan a kéz ügyében lévő zsebkés. Ez az egyszerű súrlódó záras (slip joint) zsebkés típus egyébként igen népszerű volt a katonai körökben, nem csoda hát, hogy ez a típus került az első amerikai űrhajó fedélzetére. Ez a típus a mai napig kapható a tengerentúlon.
Camillus zsebkés a Freedom 7 fedélzetén, az első személyi űrrepülőgépen, 1961. május 5-én.
Az igen szűkös egy személyt is nehezen befogadó Mercury kabin mérete más eszköz elhelyezését nem is nagyon tette lehetővé… Az amerikai szakemberek egyébként az űrmisszióik végét az úrrepülőgép megjelenéséig mindig vízre történő leszállással oldották meg. Míg a Szovjetek a szilárd felszínre történő landolás technikáját alkalmazták. Ennek a későbbiekben még lesz szerepe a szükséges felszerelések kapcsán.
Sheperd a rakéta kilövésekor elmondott egy az óta klasszikussá vált „imát”!
„Ó uram ne engedd, hogy elb..szuk!
”Virgil Ivan "Gus" Grissom a Liberty Bell 7 (Mercury–Redstone–4) űrhajó pilótája volt a második amerikai szuborbitális repülésen. Az óceáni leszállás után az űrhajó belsejébe behatolt a víz, és a kapszulát már nem sikerült kimenteni helikopterrel. Grissom majdnem belefulladt az óceánba. A kapszula elsüllyedt, több mint 4000 méter mélyre és csak évtizedekkel később, 1999. július 20-án hozták fel a felszínre, benne Gus Astro knive 17.-vel, ami a mai napig kiállítási darab.
Az amerikai űrkutatásban az egyszemélyes Mercury űrhajókat a nagyobb méretű és a tudományos kutatásoknak jobban megfelelő Gemini (magyarul ikrek) űrhajó váltotta, amely már két személyes volt. Az említett tudományos kutatások ekkoriban igencsak másodlagosak voltak, hisz gőzerővel robogott az űrverseny, a Szovjetunió és az USA között. Mindkét fél politikai vezetői újabb és újabb eredményeket és propagandacélokra használható elsőségeket követelt az űrkutatással foglalkozó mérnököktől. A kezdeti időszakban a Szovjetek mindenben vezettek, az első műhold, az első élőlény az első ember, az első nő és a kétszemélyes űrhajó.
Schrade-Walden zsebkés a Gemini űrhajón.
Az új Gemini űrhajó nagyobb tömegéhez már erősebb hordozó rakétára volt szükség, ez volt a Titan II. Az első amerikai űrrandevút végrehajtó asztronauták űrhajói a Gemini VI. és a Gemini VII. voltak. Egyébként ez volt a NASA törtnetében az eddig egyetlen olyan fellövés, ahol a magasabb számú űrhajó rajtolt először. Jelen esetben a VII. indult a VI. megelőzve.
A Gemini (1962–1966) között repült, és a holdra szálláshoz elengedhetetlen műveleteket gyakorolták. Dokkolás, űrséta, precíziós mozgások a kabinnal.
Schrade-Walden zsebkés
Ez a szintén egyszerű súrlódó záras (slip joint) zsebkés 25 órát és 52 percet töltött a Gemini 6 fedélzetén a világűrben, 1965 végén. Hogy ez a feltűnő színű markolatpanellel ellátott zsebkés miért épp ilyen formában került kialakításra arról nincsenek pontos információink, de minden bizonnyal a multifunkcionális fogókra jellemző sokoldalúság miatt. Az eredeti NASA sorozatszámmal és dokumentációval rendelkező zsebkést a NASA ritka alkalmak egyikeként árverésre bocsátotta. Az árverés összegéről nincsenek információink.
Új űrhajó, új eszköz, M-1" machete
Az utolsó Mercury küldetés az utolsó küldetés volt a Randall kések számára. A Gemini missziókkal egy másik kés került a Gemini és később az Apollo űrhajó kabinjába, a Case Astronaut kése, vagy inkább machete-je.
A nagyobb, több személyes és több funkcióval telezsúfolt Gemini és Apollo űrhajók jóval magasabb műszaki színvonalat képviseltek, itt már szó sem volt arról, hogy egy üzemzavar esetén az asztronauták egy késsel feszítsék ki a kabin ajtót. Valamint az új kabinokat úgy tervezték, hogy azok az Egyenlítő közelében fekvő óceánban landoljanak (csobbanjanak), így az űrhajósok késeinek jobban meg kellett felelnie az esetleges dzsungel túlélő feladatokra is. A Randall Astro kés helyett a NASA egy új kést rendelt, amely jobban megfelelt a dzsungel környezetben történő túléléshez, amely teszteket egyébként Panamában hajtottak végre.
A NASA megtervezte az új kést, és felkérte a Randall-t, hogy készítse ez azt nagy darabszámban. Randall nem vállalta a felkérést sem a nagy darabszám miatt, sem a machete markolatánál alkalmazott speciális könnyű műanyag, a polipropilén miatt. Így a megrendelést a W.R. Case & Sons kapta, amely azt teljesítette is.
A 17 hüvelyk / 43,18 cm hosszúságú rozsdamentes acél penge az egyik oldalon élszalagos vágó éllel, a machete fokán pedig fűrészfogakkal rendelkezett. A machete tokja vagy inkább hüvelye alumíniumból készült teflon távtartóval (a pengék védelme érdekében).
Mivel elsőként az Apollo VIII és a későbbi űrhajók is megkerülték a holdat, sőt pályára is álltak körülötte, (hat alkalommal le is szálltak rá.) így ezek a kések és a személyzet számára kiadott zsebkések el is hagyták a Föld körüli pályát. Bizony bolygónktól kb. 400.000 km távolságban, a világűrben is jártak kések!!! Itt szeretnék eloszlatni egy tévhitet, a Hold felszínén biztosan nem járt az M1 machete, mert az a Hold körüli pályán keringő parancsnoki modulban (anyaűrhajón) maradt jól elcsomagolva. Case Astronaut kés eredeti ára 75 dollár volt, ami 1971-ben meglehetősen magas összegnek számított. Ma már több száz dollárt ér, a sorozatszámtól függően. A megemlékező kereskedelmi változatot az eBay-nél ma (szeptember, 2019) 375 dollár áron számolják, míg a valódi NASA által kibocsátott tétel egy kiesebb vagyont ér.
A Skylab (étkészlet a világűrben)
Az Apollo program 1972-ben véget ért. Az amerikai űrkutatás a sikeres holdmissziók után az akkor már Föld körüli pályán lévő Szovjet űrállomás(ok) mintájára saját űrállomás létrehozására összpontosított, ez lett a Skylab (magyarul: égi laboratórium.) Az Apollo rendszereinek továbbfejlesztésével épült meg az űrállomás, amely az addig pályára állított legnagyobb űreszköz volt. Négy Skylab állomást épített a NASA és használt Föld körüli pályán főként orvos biológiai, csillagászati és Föld mérés technikai kísérletek végrehajtására.
Ennek fedélzetéhez egy Apollo parancsnoki modul kapcsolódott a maga macheteivel és zsebkéseivel. Azonban az űrállomáson tartózkodóknak tartós ott létre kellett berendezkedniük, amibe a feszített munkatempó ellenére is bele kellett férnie az étkezésnek. Ehhez evőeszközökre volt szükség, hisz nem lehet hetekig tubusos zseléket enni és a tengeralattjárón szolgálókhoz hasonlóan a stresszes, veszélyekkel teli környezetben élő és dolgozó legénység közérzetére jó hatással van a finom és friss étel.
Van még egy érdekesség: a Skylab volt az első olyan amerikai űrmisszió, ahol a svájci Victorinox cég zsebkései megjelentek. Leginkább a belső szerelési munkálatokhoz nyújtott ez a kompakt eszköz nagy segítséget hisz használatával el lehetett kerülni egy szerszámosláda kinyitását és a zéró gravitációban történő munkavégzésnél nagy előny, ha a szerszámaink egy központi egységen vannak, és nem lebegnek tova mellőlünk.
Skaylab III. étkészlet. Benne „konyhakés”
Kések az űrsiklón.
Az űrrepülő – magyarul gyakran "űrsikló" – (hivatalos angol nevén: Space Transportation System, STS, a. m. űr-szállítórendszer)
A hetvenes években mindkét nagyhatalomban anyagi megszorítások voltak, legalábbis ami az űrhivatalok költségvetését illeti. Ennek folyományaként a vasfüggöny mindkét oldalán egy újra felhasználható űrhajó koncepcióján kezdtek dolgozni. Ez azt jelenti, hogy a rendszer több részét egy-egy misszió után újra fel lehet használni és így nem kell minden alkalommal új űrhajót vagy kisegítő rakétát építeni, ez költségcsökkenéssel jár, ami kimondott célja volt az űrhivataloknak.
Az űrrepülőgépek 135 felszállása közül kettő végződött tragédiával, melynek összesen 14 űrhajós esett áldozatául.
2011. július 8-21 között repült utoljára az űrsikló, konkrétan az Atlantis. Ezután a flotta megmaradt tagjai múzeumokba kerültek.
A 135 misszió alatt rengeteg műholdat juttattak pályára és a Nemzetközi űrállomás (ISS) több fontos modulját is. Egyesek véleménye szerint az úrrepülőgép flotta sohasem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, én magam nem osztom ezt a véleményt.
1981 április 12-14.
Az STS-1 kódjelű küldetés, a Columbia első indítása Floridából, az első igazi űrsikló misszió, Amerika első emberes űrrepülése az 1975-ös Apollo–Szojuz-randevú óta. John Young és Robert Crippen asztronauták 54 óra alatt 36-szor kerülik meg a Földet, majd az űrsikló Kaliforniába tér vissza.
A Columbia első indítása 1981-ben
Az 1970-es évek végén, amikor az űrsiklók belső felszereléseiről döntöttek, természetesen figyelembe vették a skaylab tapasztalatait, nem is lehetett kérdés, hogy a legénységeket ellátják a Victorinox Master Craftsman (Magyarul: Mesterember) zsebkésekkel. Ismereteink szerint 50 db-ról szólt a megrendelés.
Az űrsiklókkal a NASA olyan lehetőséghez jutott, hogy az addigiaknál olcsóbban, nagyobb létszámú asztronautákkal, több tudományos vagy épp titkos nemzetbiztonsági missziót hajthatott végre. (Igen utóbbiakból is akadt szép számmal.) Az űrhajó - nem épp hatalmas - nyomás alatt tartott tere a következőképpen volt kialakítva:
A repülési fedélzet a pilótafülke szerepét tölti be. Itt a hagyományos repülőgépekhez hasonlóan két pilóta – közösen vagy vészhelyzet esetén akár egyedül is – irányítja az orbitert a felszállás, illetve a leszállás során.
A középső fedélzeten találhatóak az élelmiszert és a felszerelést tároló egységek, a hálóegységek, a szemétfeldolgozó egység, a személyes higiéniai igényeket kiszolgáló egységek és a raktérbe vezető zsiliprendszer is.
Az alsó fedélzeten különböző eszközök tárolására alkalmas rekeszek vannak kialakítva, melyeket a középső fedélzetről, a padlóba épített ajtókon keresztül lehet elérni.
Az STS-103 misszió-specialistája, Claude Nicollier fényképeket készít a Discovery középső fedélzetén, tároló táskákkal a háttérben és a svájci hadsereg zsebkése lebeg előtte, Steven Smith (fejjel lefelé lebegő) küldetési szakember csatlakozik hozzá. Mindkettőjükön indulási és belépési ruhája van, épp felkészülnek a visszatérésre.
Viktorinox Mesterember zsebkés a továbbiakban Astronaut nevet viselte.
1986-ban a NASA ismét rendelt a híres Svájci zsebksből. Victorinox jó marketing érzékkel megváltoztatta a kés nevét „Astronaut” -ra, és annak markolatpaneljére felkerült az űrsikló stilizált képe.
A Victorinox okos lépést tett a kés nevének megváltoztatásával, amely hatalmas eladási hullámot generált számára a zsebkésből.
A zsebkés iránti kereslet azonban az évek múlásával egyre csökkent. (Bizony az emberek megszokták és rutinszerű, kicsit sem érdekes műveletként tekintettek az űrutazásra) Ez lehet az egyik oka annak, hogy a Victorinox 1991-ben megszüntette a kés forgalmazását.
Később Japán számára készült egy különleges kiadás, és az évek során több emlékmodell is volt, de ma már nehéz ilyeneket találni, hisz becses gyűjtői darabok lettek. Itt van egy példa a holdra szállás 20. évfordulója alkalmából.
Ennek az 1989-es emlékkésnek a pengéje egy képet tartalmaz az Apollo parancsnoki modulról és a hozzá kapcsolt holdkompról.
Chris Hadfield egy nagyon érdekes és inspiráló élettörténetű kanadai asztronauta az STS–74 az Atlantis űrrepülőgép útján küldetésspecialista, az első kanadai űrhajós. A NASA második űrsikló küldetése a Mir űrállomásra. Rakománya: élelmiszer, víz és tudományos eszközök az előírt kísérletek, kutatások elősegítésére.
Azonban az Orosz MiR űrállomás ajtaját nem sikerült a tervek szerint kinyitni így Chris a Svájci bicskája segítségével apró szerelést hajtott végre a zsilipen, ami így nyithatóvá vált.
Így a küldetése sikeresen elkezdődhetett és így első űrrepülés alkalmával összesen 8 napot, 4 órát és 31 percet töltött a világűrben.
Emerson Specwar és a szalámi.
YouTube- felvételek egy Orosz űrhajóst mutatnak, aki egy Emerson Specwar kést használ.
Épp szalámit szeletelnek vele, nem viccelek, íme a link:
https://emersonknives.com/video/emerson-knives-in-space/
Ez annak köszönhető, hogy 1999-ben a NASA felvette a kapcsolatot az Emerson Knives-al hogy készítsen egy zsebkést kifejezetten az ISS-re, a Nemzetközi űrállomásra. Hogy miért pont ezt a céget kérte fel az űrügynökség? Az Emerson Knives több mint 20 éve szolgált a világ legkiválóbb különleges műveleti katonáinak minden világkonfliktusban és titkos küldetésben. Az Egyesült Államok haditengerészeti csapata, a Delta Force, a hadsereg különleges erők, a hadsereg Rangers alakulatainál és az amerikai tengerészgyalogosoknál.
A NASA űrhajósai és mérnökei által meghatározott paraméterek és feladatok sorának kidolgozása során számos tervezést megfontoltak. Hosszú vita után azonban egyhangú döntés született arról, hogy a már meglévő Emerson zsebkés a SPECWAR - megfelel mind méret, súly, anyag, szilárdság és ergonómiai követelményének.
Az egyetlen változás a tanto stílusú penge elején volt. Fordított horog hozzáadására volt szükség az élelmiszer-készletek és más lezárt tárgyak kinyitásának megkönnyítésére, valamint minden olyan vészhelyzetre, amely a nyitott ruházat vagy a felszerelés hasításra szorulhat.
Egy igazi fix űrkés akcióban.
2018 decemberében a nemzetközi űrkutató közösséget hosszú hetekig izgalomban tartotta, amikor kiderült, hogy a Nemzetközi űrállomásból szökik a levegő, és ezért egy aprócska lyuk felel, amit a Szojuz MSZ–9 űrhajó orbitális kabinjának falán találtak. (Az orbitális kabin – oroszul бытовой отсек (БО), angolul: habitation modul – a személyzet pihenő- és munkahelyéül szolgáló másodlagos helyiség a Szojuzokon.) A lyukat Alexander Gerst, az ESA német űrhajósa szövettel erősített epoxigyantával betömte, így a levegő szivárgása megszűnt, a lyuk keletkezése körülötti találgatások viszont egyre szélsőségesebbek lettek.
A ROSCOSMOS Orosz űrügynökség illetékesei úgy döntött, hogy a lyuk feltételezett helyét kívülről manuálisan is meg kell vizsgálni. A feladat végrehajtása két dolog miatt volt különlegesen nehéz. Egyrészt eleve nehéz eljutni a Szojuzig: mivel az ISS-hez dokkolt űrhajókon idáig nem volt szükség semmiféle külső beavatkozásra, másrészt a feladat végrehajtásához szükséges célszerszámaik sincsenek az űrhajósoknak (miért is lennének, nem szokás űrhajókat kívülről konzervként bontogatni), márpedig egy Szojuz űrhajó többrétegű külső borítását felnyitni nem egyszerű. Lássuk, hogyan birkóztak meg a kihívásokkal az Orosz űrhajósok
Szergej Prokopjev és Oleg Kononyenko-nak három és fél óráig tartott, mire összepakolták a szükséges felszereléseket, és megközelítették a Szojuz űrhajót
Először meg kellett találni azt a kis területet a Szojuz külső borításán, ami alatt az ominózus lyuk lapult, és ott fix munkakörnyezetet kialakítani. Ezt a piros, cirill betűs Szojuz felirat közelében, a Roszkozmosz logója mellett található három-négy tenyérnyi területet kellett megnyitni,vagy ahogy az elő közvetítésben a NASA kommentátora többször is fogalmazott: "törvényszéki sebészeti vizsgálatot végrehajtani a hőszigetelő borításon".
Az űrhajósoknak mindehhez egy orosz tőrt (afféle modern Randall astro -kést), és egy ágvágó metszőollóhoz hasonlító, hosszú, karos vágószerszám, valamint pár csőfogó állt rendelkezésére.
Ennek a késnek a markolatát csúszásmentes gumiréteg borítja, a markolat mérete nagy, hogy az elég ormótlan űrruha kesztyűben is könnyen meg lehessen fogni. A markolatába ismereteink szerint nem rejtettek túlélő felszerelést. Tokja műanyag, amely szövet zsinórral a kés markolatához van kötve. Szövet zsinórral egy nagyméretű hegymászó csat is a kés markolatához csatlakozik. A csat használata akadályozza meg, hogy a kés ellebegjen, ha épp nincs az űrhajós kezében.
Olyasmit, ami ebben a munkaszakaszban történt, nem látott még senki. Az űrhajósok felváltva kaszabolták, vagdosták, tépték a többrétegű borítást, miközben minden erejükkel igyekeztek a munkaterület fölött maradni.
A célterület feltárása körülbelül négy órán át tartott. Az élő közvetítésre tapadók eközben olyan jelenetsorokat láthattak, mintha valami hollywoodi filmet néztek volna. A hangosan lihegő, késsel, metszőollóval a borítást vagdosó űrhajósok drámai látványát csak fokozta az űrben szanaszét repülő, szálldosó hővisszaverő fóliadarabok, fém- és műanyagszövet szigetelőanyag-szálak kavargása, a rögzítő drótokkal biztosított szerszámok egymásba gabalyodása. A művelet sikeresen zárult.
Magyar idő szerint éjfél körül lett meg a lyuk. Innentől már felgyorsultak az események: az űrhajósok ollócsipesszel és dörzspapírral mintákat vettek a lyukon kitüremkedett szövetből és műgyantából, Kononyenko egy GoPro kamerával felvételeket készített a területről, majd összepakolás után végül december 12-én, háromnegyed egykor mehettek vissza az űrállomás belsejébe a kozmonauták. Az űrhajó testén a műtéttel keletkezett nyílt sebet nem zárták vissza, mivel az nem lesz semmilyen hatással az űrhajósok (Szergej Prokopjev, Alexander Gerst és Serena Auñón-Chancellor) egy héttel későbbi visszatérésére.
Itt említeném meg, hogy késsel vagy egyéb éles szerszámmal egy űrsétán dolgozni nem épp veszélytelen művelet, hisz az űrruha minden fejlettsége ellenére puha anyagból készül és sérülékeny az éles eszközökkel szemben. Egy vágás és nyomás vesztés akár halálos kimenetelű is lehet. Különösképpen a kesztyű kijukadása jelent veszélyforrást.
Tom Sachs NASA stílusú Spayderco zsebkései.
Ha a NASA és a kések témakörökben kutakodik valaki, hamar ráakad egy névre és egy konkrét zsebkésre.
Tom Sachs képzőművész, szobrász és grafikus. Munkájában gyakran visszatérő elem a világűr és a NASA is. De például: irodabútorokat is készített telefonkönyvekből és ragasztószalagokból. Sachs 2007-ben a módosította a Spayderco Delica zsebkést a „Tom Sachs: SPACE PROGRAM”, néven futtatva ezeket az eszközöket.
Ezek a kések azonban jelenlegi ismereteink szerint nem jártak a világűrben, csupán kialítási galériák „vendégei” az ügyes művész képzelőerejének alkotásai. Az eredeti Spayderco Delica zsebkés a mai napig kereskedelmi forgalomban is kapható.
Szovjet kések a kozmoszban.
Ezzel lezártnak tekintem az világűrben használatos kések amerikai vonalát. És mielőtt az a vád érne, hogy milyen amcsi bérenc vagyok, szeretném e sorokba foglalni, hogy számomra a Szovjet és később az orosz űrkutatás eredményei és az abban résztvevők erőfeszítései legalább olyan tiszteletre méltóak, mint a tengerentúlon dolgozó kollegáiké.
A NASA űrkések története, ha hiányosan is, de dokumentált, a szovjet, orosz eszközöké viszont igencsak töredékesen. Az írásomban több helyen idegen nyelvű fórumokon olvasottakat kellet az igencsak sekélyes orosz nyelvtudásommal és a Google fordító segítségével emészthetővé tennem. Az esetleges hiányosságok ennek köszönhetőek.
Szeretném egy igazi urbánus legendával vagy viccel kezdeni.
„Hallottad, hogy az amerikaiak több millió dollárt költöttek arra, hogy olyan golyóstollat fejlesszenek ki, amivel a súlytalanságban is lehet írni? És tudod mit tettek a Szovjetek? Felvittek pár ceruzát.”
Ez a kis „vicc” - bár a valóság alapját se megerősíteni se megcáfolni nem tudom - jól megmutatja, hogy a szovjet később orosz űrhivatalok szakemberei mennyire másképp, ha lehet így mondani, egyszerűbben oldottak meg a felmerülő problémákat. Én magam még néhány évvel ezelőtt is láttam olyan videó felvételeket, amin orosz kozmonauták Szojuz űrhajón löncshús konzervet esznek, amit ma már „retrónak” mondható konzervnyitóval nyitottak ki.
A bevezetőben és a későbbiekben már írtam a szovjet később orosz űrrepülésről és a hidegháború idején zajló űrversenyről is röviden. Nézzük a kezdeteket.
Szovjet kezdetek.
A Vosztok–1 a Vosztok-program és egyben a történelem első olyan űrrepülése volt, amely során egy űrhajós jutott el a világűrbe. Az első embert szállító űrhajó 1961. április 12-én 09 óra 07 perckor startolt a bajkonuri űrrepülőtérről. Utasa: Jurij Alekszejevics Gagarin (1934. március 9. – 1968. március 27.) szovjet űrhajós, az első ember a világűrben.
Mint a képen is látható a Vosztok űrkabin Shepard Mercury űrhajójához hasonlóan nem volt épp egy tágas szerkezet. A pilóta a túlnyomásos kabinban beszíjazva ült és még a fejét sem igazán tudta forgatni. Egyébként ez a szerkezet teljesen automata üzemmódban működött, a pilóta csak vészhelyzetben kellet volna átvennie az irányítást. Mára már köztudott, hogy a szovjetek eltitkolták azt az igen fontos tényt, hogy Gagarin nem az űrhajó visszatérő részében ért földet, hanem igen magasan, még az erre előírt magasság fölött kiugrott a kabinból és ejtőernyővel ért földet. Ez azért lényeges, mert így az utat nem ismerték volna el világrekordként. Erre az ugrásra azért volt szükség, mert a Vosztok űrkabin visszatérő rendszere Spártaian egyszerű volt és nem garantálta, hogy a pilóta sérülés nélkül megússza a földet érést. A pártvezetés sikeresen titkolózott még meg nem jelent a fejlettebb két majd később három ember Föld körüli pályára állítására alkalmas Voszhod (Magyarul: Napfelkelte) űrhajó, aminél a landolás technikáját már finomították.
A Szovjet multifunkcionális kés az űrben.
A már többször említett hidegháború, aminek eszköze volt az űrkutatás is, (gondoljunk csak a csillagfegyverzeti elgondolásokra, kísérletekre)megakadályozta azt is, hogy a nyugati technológia beszivárogjon az űrkutatásba. Persze a KGB és egyéb szervezetek nem voltak épp lusták ha valamiről információt kellett szerezni az otthon dolgozó szakembereknek. Mindenesetre nem meglepő, hogy a Szovjet kosmonauták nem Svájci bicskákkal repültek az űrbe hanem saját fejlesztésű zsebkéseikkel és multifunkcionális eszközeikkel. Egyébként nem hinném, hogy ezek az eszközök ne lettek volna legalább annyira használhatók mint a nyugati társaik. Azokat a világűrben pont ugyanazokra a feladatokra használták mint más nemzetek űrutazói. A szerelésektől kezdve a szalámi vágásig. A képeken a az első rendszerbe állított Szovjet űrhajó a Vosztok (Magyarul: Kelet) –nál alkalmazott multifunkcionális zsebkés látható.
A Szovjet űrhajósok a zsebkésen felül természetesen fix kést is vittek magukkal. Ebben az esetben azonban nem találtam egyértelmű forrásokat arra nézve, hogy ezek a kések milyenek voltak. Egy hitelesnek nevezhető forrás szerint a Szovjet űrprogram kezdetén nem volt egységesen rendszeresített zsebkés vagy kés, azokat leggyakrabban a katonai berepülőpilóták felszereléseiből választották ki az űrutak sajátosságainak megfelelően. Így több, a szovjet vadászpilótáknál használatos kés típus is szóba jöhet. Egy könyvben viszont ezt a képet találtam
Az angol nyelvű leírás, mint a Szovjetek által a Voszhod (a szövegben, valószínűleg elírás miatt Voskhod) űrhajón használt túlélőkésként említi. Ez minden bizonnyal egy típus lehet a többféle közül.
Ez az igen érdekes tőr kialakítás, amelyekhez hasonlóakat Szovjet deszantos alakulatok használtak.
A szovjet személyszállító űrhajók mindhárom változatában igen hamar megjelent a túlélő machete, az Amerikai M1 machetéhez hasonló feladatok végrehajtására. Mint azt már korábban említettem e nemzet űrhajói nem vízre, hanem szárazföldre érkeztek vissza. Mindezt olyan égtájon tették, ahol, ha nem tökéletesen a kijelölt területre történik meg a leszállás (ami meg is történt néhány alkalommal mindkét nemzet esetében), például a kijelölt kazahsztáni landolási helytől északra történik meg a leszállás, ott medvék, farkasok és hasonló veszélyes élőlények várhatnak az égből pottyant űrhajósokra.
(Egy kis hiba a légkörbe való visszatéréskor akár több ezer kilométeres eltéréseket is jelenthet a földet éréskor. Így az afrikai sivatagoktól az Amazonas őserdőéig bárhol megeshet a landolás.)
Az összes Sojuz-űrhajó (1963 óta) hasonló eszközöket hordoz. Az orosz machete egy 14 hüvelykes / 32 cm-es penge hosszúságú, 9 hüvelykes, 11,4 cm háromszögletű egyenes éllel fekete eltávolítható gumi markolattal.
A fogantyúhoz hosszú, nehéz nylon zsinór tartozik. A machetét egy tépőzárral és egy övhurokkal ellátott szövet zsák védi, amelyen orosz nyelven a „Machete” szó olvasható.
Ez a sokoldalú eszköz, képes a bokrok és a kis fák vágására, a talaj lazítására és a vadon élő állatok elleni védelemre. A lenti képeken Orosz és egyéb nemzetiségű űrhajósok gyakorlatoznak a machete-vel.
Ezen az 1997. évi fotón, Valeri Korzun, a Mir 22 parancsnoka húsvágó bárdal darabolja a még csomagban lévő kolbászt.
TP-82, a szovjet machete fegyver. Ha E.T. támad cseszheti.
1982 és 2006 között a Szovjet és az Orosz űrhajózási missziók „machete-fegyvert” tartottak.
Ez a TP-82 (ТП-82) szovjet fegyver volt, amelyet kifejezetten a Sojuz- programhoz fejlesztettek ki, kifejezetten földetérés utáni esetleges túlélési szituációkra.
A TP-82-t Alexy Leonov (az első űrsétát végrehajtó ember) kozmonauta esetének hatására rendszeresítették az űrhajó fedélzetén. Leonov egy az űrhajó meghibásodása következtében rossz helyen történő landolás után Szibériai pusztában ért földet. Véleménye szerint a túlélési készletben lévő 9 milliméteres pisztoly nem lett volna elég hatékony a szibériai medvék és farkasok ellen. Az űrhajóst csak 30 órával később mentették ki szorult helyzetéből.
Leonov részt vett a három csövű fegyver fejlesztésében, amely mai fogalmaink szerint vegyes csövű drilling elrendezésű fegyvernek tekinthető, felül két ki kaliberű sörétes, alul egy golyós lőszer befogadására volt alkalmas. Figyelmeztető rakéta is kilőhető volt belőle.
Ez a fegyver is jelen volt az ISS-en, (Nemzetközi űrállomáson) a Sojuz hordozható vészhelyzeti túlélési készletben rejtőzött. 2007-ben a média arról számolt be, hogy a TP-82 lőszere elfogyott, és hogy a jövőbeni küldetések során rendszeresített fél automata pisztolyt használnak. (9mm- es Makarov) Az ügy hátterében biztosan nem az húzódok, hogy a Roscosmos nem tudna lőszert gyártatni a fegyverekhez, sokkal inkább a visszatérő űrhajósokat követő rendszer megbízhatósága, és az a tény, hogy napjainkban a mentőcsapatok is gyorsabban érhetnek el a bolygó bármelyik pontjára, mint 30 évvel ezelőtt.
TP-82 fegyver pisztolymarkolatához a szabványos machete kést tusaként hozzá lehetett csatolni, így azzal pontosabb lövések leadása is lehetővé vált. Igazi okos kettő az egyben megoldás a fegyver méret csökkentés érdekében.
Engedje meg a kedves olvasó, hogy még néhány az űrhajók fedélzetén fellelhető érdekes eszközt mutassak be röviden.
Makarov pisztoly
A Makarov 9mm-es félautomata pisztolyokat széles körben használják Oroszország katonai és rendőri erői egyaránt. Az orosz Sojuz kapszulák Makarov- pisztolyokat hordoznak túlélési készletük szokásos részeként.
Szovjet lézerpisztolyok
Igen, ezek valódi kézi lézerfegyverek, amelyeket az 1980-as években fejlesztettek ki a kozmoszok számára. Ezek a futurisztikus pisztolyok pirotechnikai „villanykörte” lőszert használtak, és elsődleges feladata az ellenséges űrhajók vagy műholdak optikai érzékelőinek letiltása volt. Állítólag ezen visszatérítetlen fegyverek lézersugarai elég energiát mutattak ahhoz, hogy sisakon keresztül valakit 65 lábtól elvakítsanak.
Szerszámos a Nemzetközi űrállomáson. A feszítővas a vasfűrész és egyéb „finom” szerszámok is rendelkezésre állnak, ha valamit igazán csak meg kell szerelni!
Remélem, hogy rövid és korántsem teljes írásom jó betekintést adott a valós űrkések világába. Remélem, hogy valóban hiánypótló volt az olvasóink számára. Amennyiben idáig eljutott az olvasással és úgy érzi új és érdekes információkkal lett gazdagabb, számunkra már megérte!
Írta: Gyöngyösi István
Sziasztok
Magyar Kések